Fodrász-frász

Csiporka és Bíborka önállóan keresgél az interneten

Mire Csiporka felébredt, Bíborka már a számítógép előtt ült. Épp azon fáradozott, hogy az egér nyilát ráállítsa a google ikonjára.

– A fenébe! – morogta. – Igazán gyárthatnának bogár méretű eszközöket is!

– Várj! Segítek!  – ugrott oda Csiporka, és kettőjüknek egy szempillantás alatt sikerült a beállítás, és a bal gomb lenyomása. Így pár pillanat múlva a képernyőn megjelent a már ismerős kereső oldal nyitólapja.

– Mire vagy kíváncsi? – kérdezte Csiporka. – És…hol van Ibi? – nézett körbe nyugtalanul.

– Elszaladt a fodrászhoz. Teljesen elfelejtette, hogy bejelentkezett. Még jó, hogy a mobilja rácsörgött reggel, és kiírta, hová, és mikor kell mennie.

– Ezt mind értem – válaszolta a szóözönre Csiporka –, de mi az a fodrász???

– Azt én sem tudom… – szontyolodott el Bíborka is.

– Keressünk rá a neten!

Csiporka ráállította a lapközépi kereső sorra a nyilat, kattintott, majd begépelte: fodrász.

Vártak, vártak, de nem történt semmi.

– Ó, de gyagya vagyok! Nem nyomtam meg a továbbítót! Tudod – nézett Bíborkára –, az entert.

– Melyik az? Mutasd! – állt fel ugrásra készen Bíborka.

– Ott jobbra, az a furcsa alakú, nagyobb. Ráröppensz?

– Rá én! – lendült el a pillangó azonnal, majd jó magasról rápottyant a billentyűre.

A képernyő szinte azonnal megváltozott.

– Itt is van! „Fodrász (főnév) Szolgáltató iparos, aki férfiak hajának, bajuszának, szakállának nyírásával, …”

– De Ibinek nincs se bajsza, se szakálla!!! – vágott közbe Bíborka.

– Persze, hogy nincs, hiszen Ibi nő! Hallgasd tovább! Most jön a nős rész! – nyugtatta meg barátnőjét Csiporka. „… illetve nők hajának szépítésével, ápolásával, vágásával, göndörítésével, hajviseletük elkészítésével foglalkozik.”

– Jaaa, értem már! – nyugodott meg Bíborka. – Levágatja a haját – mondta, majd hirtelen eltorzult az arca, kimeredt a szeme. – Levágatja az egész hajáááát???

– Gondolom, nem! – kacagta el magát Csiporka. – Azt nemigen lehetne szépítésnek nevezni, ha egy nő pucér fejjel rohangál, ráadásul a saját akaratából.

– Úgy gondolod? Remélem, igazad lesz! – mondta a pillangó minden meggyőződés nélkül.

Mire ezt kimondta, nyílt az ajtó, és Ibi lépett be mosolyogva.

– Ó, de örülök, hogy van hajad! – robbant ki a megkönnyebbülés Bíborkából.

– Miért ne lenne?! – lepődött meg Ibi, aztán kitárta az ajtót, és felszedegette az ajtófélfa mellé lepakolt szatyrokat, mert a kulcs előkeresgéléséhez, és a zár kinyitásához szüksége volt a kezeire.

– Megkerestük az interneten, hová is mentél. És oda volt írva, hogy a fodrász levágja a hajat… – mondta a kis pille.

– Óóóóó, de buta vagyok! Megint olyat mondtam, amit meg kellett volna magyaráznom, de persze eszembe sem jutott! – gondolkodott el Ibi, majd jóízűen felkacagott. – Csak nem azt hitted, hogy csurig vágatom a hajam??

– Hát,… tartottam tőle… – röpült Bíborka Ibi fejéhez, és körbesimogatta a kissé rövidebb, barnásvörös tincseket. – Nektárillatod van! – szippantott egy nagyot vágyakozva, mert akkor jutott eszébe, hogy a gépezés közben meg is feledkeztek a reggelizésről.

– De ugye nem eszel meg? – kacsintott rá Ibi, mert akkor nem tudom megmutatni, mit is rejtenek a szatyrok!

– Hát nem csak élelmiszereket vettél? – ugrott fel rögtön Csiporka, aki eddig csendben figyelte a túl nősnek minősített párbeszédet.

– Nem hát! Hétfőn kezdődik az iskola! Füzeteket, radírt, hegyezőt nem tudunk itthon készíteni!

– Bevásároltad a sulicuccainkat?? – ámult el Csiporka, és apró szárnyait csattogtatva, félig szállva, félig ugrálva igyekezett Ibihez.

Megölelte, és a fülébe súgta: – Köszönöm!

***

Szerző: 2018. 09. 11.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése