Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szórabontó
Csiporka és Bíborka szavakra bontani tanul
– Nem emlékszem… – gondolkodott hangosan Csiporka hazafelé az állatkertből az autóban.
– Mire? – kérdezte Bíborka azonnal, mert sejtette, hogy barátnője fejében fontos dolgok járnak.
– Arra, hogy pontosan hol is van az állatkerti Bogársuli. Mondta az igazgató úr? – nézett kérdőn Ibire.
– Hű, erről nem is beszéltünk. A tv-szereplés teljesen kiverte a fejemből a kérdéseimet. Nem is engem kérdeztek, de olyan izgatott lettem, hogy minden elszállt a fejemből – vallotta be Ibi. –De hátha szerepel a kitöltendő adatlapon a cím.
– És a tandíjat sem kérdeztük meg… Mit gondolsz? Lesz rá elég pénzünk? – nézett rá bizonytalanul Csiporka.
– Ne aggódj! Megoldjuk! – mosolygott rá Ibi. – És holnap az orvosi vizsgálatkor is tehetünk fel kérdéseket. Semmiről nem vagyunk lekésve!
– És este megnézzük magunkat a tévében? – kérdezte vágyódón Bíborka. – Még sosem láttam magam magamon kívül!
– Magadon kívüüül? Hát az meg milyen? – csodálkozott Csiporka.
– Milyen, milyen? Hát olyan, hogy ott sem vagy, mégis látod magadat!
– Persze, hogy megnézzük! Ha hazaértünk, be is állítom az esti híradó idejére a mobilomat csörgőre, nehogy lekéssük az adást, mondta Ibi, miközben leparkolt.
Már nem volt ideje behajtani az udvarra, mert a virágbolt előtt hosszú sor kígyózott. Épp csak hazaértek nyitásra.
– Pattanjunk ki, és munkára fel!– vezényelte a bogárkáknak, és már szaladt is kitárni a bolt kék-margarétás ajtaját.
Amikor a vásárlók rohama csillapodott, Ibi a lányokhoz fordult:
– Még egy hétig itthon lesztek velem. Mivel szeretnétek eltölteni az utolsó, iskola nélküli napokat?
– Nagyon szeretnék megtanulni olvasni! – sóhajtott fel Csiporka. – Mindenhol mindent írnak az emberek. Én meg nem értek belőle semmit… – szomorkodott.
– Hát, ezen könnyen segíthetünk! – mosolygott rá Ibi. – Játsszunk egy kis szófelbontó-hangoztatót!
– Miztetőőőt??? – meredt rá értetlenül Bíborka.
– Szófelbontót! A beszéd mondatokból áll. Például ilyen egy mondat: – De szép ez a piros rózsa! – A mondatok pedig szavakból.
– De… szép…ez…a… – tagolgatta a mondat szavait az éles eszű Csiporka minden segítség nélkül, amikor Bíborka közbevágott:
– …piros…rózsa!
– Na, akkor ezt már látom, értitek! – kacagott fel Ibi látva a két kis okos bogár vetélkedését. –A szavak meg beszéd közben hangokra bonthatók, írva pedig betűkre. Minden hanghoz kapcsolható egy betű. Ha menni fog a szavak hangbontogatása, utána már csak a betűjelüket kell hozzátanulnotok, és máris fogjátok tudni használni a számítógépet.
– És minden feliratot megértünk majd! – örvendezett Bíborka.
– Sőt, mi több! Be tudunk bármit írni a gépedbe, így keresgélhetünk is bármit az interneten! – ragyogott Csiporka.
– És akkor majd le kell cipelnünk a gépedet az emeletről??? – döbbent meg Bíborka.
– Nem feltétlenül! Ne aggódj! A mobilomban éppen olyan a billentyűzet! Sőt sokkal jobb, mert csak éppen hozzá kell érni, máris megjelenik a képernyőn a betű. A számítógép billentyűzetét, attól tartok, mindig csak ketten együtt fogjátok tudni használni, mert az bizony elég régimódi, nem túl érzékeny szerkezet. És a mobilt még be is lehet úgy állítani, hogy beszéljen is! Így akkor is tudtok gyakorolni, ha éppen nem érek rá! – biztatta őket Ibi.
– Milyen csodálatos az emberek világa! – ámuldozott Csiporka, aki minden okosságra fokozottan fogékony volt.
– Szerintem is, de én sokkal szebbnek, romlatlanabbnak, tökéletesebbnek tartom az állatok, és a növények világát – mondta Ibi.
– Talán azért is lettél virágboltos! – kacagott rá a pillangó.
– Látod, milyen okosan a fején találtad a szöget! – felelt helyeslőn Ibi.
Csiporka nem szólt egy szót sem, de azonnal odament a pilléhez.
– Ülj le, kérlek!
– Minek? – nézett rá Bíborka, de azonnal lecsüccsent a fenekére.
– Semmi szokatlant nem látok a fejeden! – mondta Csiporka egy rövid vizsgálódás után.
Ibi nem szólt semmit, csak kacagni kezdett.
– Miért is lenne szokatlan a fejemen? – kérdezett vissza Bíborka értetlenül.
– Hát nem Ibi mondta, hogy találhatok a fejeden egy szöget?? – szontyolodott el Csiporka.
– Ó, bogárkáim! Az csak egy szólás arra, ha valaki valamire megtalálja a legkézenfekvőbb megoldást.
Csiporka megfogta Bíborka kezeit, és minden oldalról alaposan körbenézegette őket.
– A kezén sincs semmi… – nézett szemrehányón Ibire.
Ibi visszafojtotta kitörni készülő mosolyát, és nagy komolyan magyarázni kezdte, hogy a kézenfekvő nem azt jelenti, hogy valami fekszik a kezünkön.
– Hanem azt, hogy mi fekszünk a kezünkön? – kérdezte közbevágva Bíborka.
– Még azt sem! Csak annyit jelent, hogy nyilvánvaló.
– Nekem nincs is nyilam! – nyafogott Bíborka.
– Az magától értetődő! – kacagott fel Ibi! Egy ilyen félreértés-sorozatra csakis mi lehetünk képesek! Bárcsak anya hallhatta volna! Most jót nevetne!
***
(A szerző Facebook oldala ITT.)
Hasonló
Sceptrum
Santa Maria della Salute
Amikor még megénekeltük Rom...
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyver...
Szent István Bazilika, Buda...
Havas pillanatok
Szilveszteri morzsák
Hazatérő
Lépések a hóban
Varázsvessző a fűz a madeir...
Királylepkék és császári sa...
Szállt a nótacsokor, fel a ...
Aranyvitorlás a gyarmati id...
Barcelona, gótikus negyed
Mikor megy le a nap
Régen minden szebb és jobb ...
Napfényes ősz
Halászbástya
Ködös napfelkelte
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése