Biszák László alkotása A festő, aki komplett képekben gondolkodik, vagy csak ráhagyja az ecsetére, hogy dolgozzon, máris kikerekedhet keze nyomán egy tájkép, és ha van még festék a palettán ... Tartalom megtekintése
Lagúna
Huszár Boglárka alkotása
Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). Utazásaink egyik célpontja a varázslatos Olasz ország, ahol durván szólva kilóra adják a kincseket, persze megnézésre! Huszár Boglárka a velencei pillanatot örökítette meg, ahol ugyan be is szállhatnánk egy kis ringatózásra, csak most ez az út nem vezet csak a csatorna végéig! Falak, falak, vagy inkább gyönyörű lakások, kastélyok, remek stílű berendezések, nehéz súlyos bársonyok ékítik a lakosztályokat, a kényes tulajdonosoknak. De hol is van az az osztály amelyik létrehozta ezt a pompát? Beszélünk róluk, talán irigykedünk is, de a sorsuk már beteljesedett mindent hátrahagyva mint bárki más. Életük talán más volt, a víz meghatározta mozgásukat, de a látvány mindent felülír ma már! Velence küzd az életéért, a szépsége a víz, és egyben halála is! Aggódva nézi a világ, de a mindig élő ember a mában hisz, nem akar messzebbre látni. A kép egy csendes pillanattal emlékezik, hogy valamit megőrizve tovább tartson a hatás. A lagúnák sora, az éhes kiváncsi látogató minden saroknál új látványra nyit, hogy felszabadítsa a mellébe szorult csodálatot. A mondák szerint mindenkinek legalább egyszer látni kell ezt a mindentől mást adó különlegességet, ezt az érzést, a víz, és a falak sóhajtását, amit csak képen vihetjük haza.
40x60cm, olaj/kompozit lemez
Hasonló
Tanya
“Itt van az ősz, itt van újra…”
Ősz Zoltán alkotása Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem (Petőfi Sándor) Remek. Pompás. Csodás. Szinte itt ... Tartalom megtekintése
Őszikék 22 – 11
Bíró Ernő alkotása Lám-lám idén is eljött minden híresztelés ellenére az ősz! A nyár perzselő volt, áhítoztunk az esőre, kis lehűlésre, és mutató újját felemelve hozott rosszakat, viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése
Kertész utcai ház, Győr
Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et írunk, és 2020-ban készítettem ezt a kis képet. Révfalut jártam, kerestem az emlékeket, lassan az épületek is úgy kipotyogtak a szitán, eltűntek mint a pergő ... Tartalom megtekintése
Lagúna
Huszár Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése
Fornax
Tüttő József alkotása Képzeletem összes zugát nézegetem az elvonatkoztatott témát bontogatva ami a jelenkor megváltozott világát képviseli. A múlt század embere vagyok, ahol a tárgyak tárgyakat ... Tartalom megtekintése
Józsi seprűvel győzte le a fellázadt kávéfőzőt
Megsértődött a kis kotyogó, s kattogott, pattogott, csörömpölt, ugrándozott Köztudott tény, hogy az erdélyi vendégszeretetnek nincsenek határai, Székelyföldön meg különösképpen. Mindenki szívesen fogad vendégeket, látogatókat, hosszabb vagy rövidebb távon, és... Tartalom megtekintése
“Nem nyitok vitát…”
Tüttő József alkotása Két krumpli egy zsákba hiába nagy a zsák, akkor hátra arc, és úgy vitáznak mint két felfújt hólyag. Tüttő József két figurát állít elénk, hogy fejtsük meg ... Tartalom megtekintése
Munka közben
Biszák László festőállványa előtt Rajzok, festmények, különböző témák, stílusok, felismerhetők, és értékelhetők, miért ne nézzünk bele a kincsesládába ahol a színek alusznak, és várakoznak, hogy teret, lehetőséget kapjanak a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése
A gitáros
Bíró Ernő alkotása Egy huncut kép, egy kedves gitáros, aki talán éppen pihenőjét tartja. hosszú lábai mintha nem is ő viselné, mintha-mintha rongyból volna!, és csupán csak támaszték!! Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése