Ulveczki Lajosné (Szm. Kiss Ildikó)

Iskolaigazgató,

Báránd

hb_02-126_ulveczki_lajosne_szm_kiss_ildiko.jpgBárándon születtem 1951 áprilisában. Szüleim Aranyi Etelka és Szm. Kiss Bálint. Apai ágon bárándinak vallom magam. A nevünk előtti jelzés viszont, egy évszázadokkal ezelőtt elpusztult – hajdan Berettyóújfalu melletti – Szentmiklós nevű településre utal, ahonnan – valószínűsíthetően – származunk. Édesanyám sápi születésű volt. Identitásomat, a legtalálóbban, egy Radnóti idézet fejezi ki: „…belőle nőttem én …” Itt vannak a gyökereim, itt teltek gyermekéveim, itt voltam fiatal, s a tanulmányaim végeztével is ide tértem vissza. „Itthon vagyok…” szeretem ezt a falut. Ez az a közösség, melyért sokat vállalok. Itt van az az iskola, ahol immár 30 éve örömmel teszem a dolgomat.

– Mondhatni „beleöregedett” az igazgatói székbe?

– Így is fogalmazhatunk. Valóban készültem erre a – könnyűnek egyáltalán nem mondható – csodálatos, számomra igenis megtisztelő szolgálatra. Elértem, mit pedagógus e pályán elérhet, vallom, pályám csúcsa ez! Munkámat kitűnő kollégák, munkatársak között örömmel és szeretettel végzem. Helyettesem egy racionális gondolkodású matematikus, én érzelmi beállítottságú vagyok. Így egyenesen következik, hogy az iskolát – egymást kiegészítve és erősítve – a legjobb tudásunk szerint vezethetjük.

– Mint önkormányzati képviselőnek is bizalmat szavaztak önnek.

– Két ciklusban is tagja voltam a rendszerváltást követő képviselő-testületnek. Hitem szerint minden időben ki kell használni a lehetőséget, azt, hogy egy iskola igazgatója szemtől-szemben képviselhesse intézménye érdekeit települése legmagasabb fórumain. Elmondanám, hogy Báránd büszke lehet arra – rendszerektől függetlenül –, hogy elöljárósága iskolabarát politikát folytatott mindenkor.

– Mi a legnagyobb probléma a településen?

– A keleti régióban is – mint az országban bárhol – a legtöbb probléma a munkanélküliségre vezethető vissza: a fiatalok, sajnos, nem nálunk telepednek le, nem itt alapítanak családot, nem ide születnek gyermekeik. Munkanélküliség, elöregedés, csökkenő gyereklétszám. A falu elveszítette megtartó erejét! A statisztikai adatok folyamatos csökkenést mutatnak. Iskolánkban az osztálylétszámok ideálisak, viszont magas az egy tanulóra vetített költség, hiszen a fűtés, a világítás nem létszámfüggő.

– Pályázatában megfogalmazta pedagógiai hitvallását is.

– Az általam megálmodott iskola olyan, ahol sikerek érik a gyerekeket, ahová örömmel jönnek a diákok, amelyért tenni is képesek tanulóink. Ez az iskola olyan, ahol a pedagógusok hittel, egymás iránti tiszteletben, toleránsan teszik a „dolgukat” Ez az iskola „szeretet iskola”. Ebben az iskolában ott és azok döntenek, ahol, és akik az adott élethelyzetet a legjobban ismerik. Éppen ezért – az általam megálmodott iskolában – a vezetők el is várják az autonóm közösségek véleményét. A vezetésben résztvevőknek szakterületeiken, az iskolai munka irányításában önálló döntési joguk van. Ez az iskola válaszol a kihívásokra, megfelel a társadalom, a szülők és a fenntartó részéről megfogalmazott elvárásoknak. Ezért ez az iskola képes lesz úgy módosítani oktatási szerkezetén, hogy a tömegoktatás mellett kiemelten kezelje az úgynevezett „elitképzést” is, ahol a legkiválóbb diákok lehetőséget kapnak arra, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból. Vezetői programomat az együtt elért eredményekre építettem, azokra a vitathatatlan értékekre, melyeknek a tantestülettel együtt én is tevékeny részese voltam az elmúlt három évtizedben. Belülről láttam a bárándi iskolát, a múltat és jelent, miközben egy olyan jövőben gondolkodom, mely e biztos alapból építkezik, mely megőriz mindent, ami jó volt, de a jobbítás szándékával változtat is. Ebben az iskolában tisztelik az embert, felnőttet-gyermeket egyaránt, itt természetes mindenki számára az, hogy a jogok és kötelességek együtt járnak. A pedagógusok – az általam megálmodott iskolában – hiszik, hogy személyes példamutatásuk nyomán magyarságukra büszke felnőttekké válnak tanulóik.

– Tudtommal értékes hobbija is van.

– Történelem szakos tanárként mély érzelemmel kötődöm a múlthoz, mi több a szakmám egyben hobbim is. Évtizedek óta – szenvedélyes gyűjtőként – kialakítottam egy kis néprajzi múzeumot, mit régi falusi eszközökkel rendeztem be (megkülönböztetett szeretettel gyűjtöm a feliratos, hímzett konyhai falvédőket).

– Közéleti tevékenysége mellett, kérem, mutassa be a családját is!

– Férjem, Ulveczki Lajos, vállalkozó. Két gyermekünk van: Csaba, ő az idősebb, és Szilvia. Mindketten diplomás emberek. A fiunk tájvédő geográfus, aki imádja Erdélyt, nagy túrázó. Lányunk, nem csak végzett, de született óvónő. Férjezett, Józsán él és dolgozik. A családom egyben az én biztonságom. Az otthon, a szülői ház szeretete, az indíttatás mindenkor meghatározta életemet, viselkedésemet. Ilyen szellemben nevelkedtek gyermekeink, de ezzel a szeretettel vesszük körül a velünk élő, sok éve özvegy, idős édesapámat is.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése