Rékasi Attila teremtett és talált terei

 Derecskei művészvendég Mátészalkán

rekasi_attila-szatmarimuzeum-2017_dsc_0253--k.jpgrekasi_attila-szatmarimuzeum-2017_dsc_0252--k.jpg
Tisztelt Igazgató Úr, Tisztelt Jelenlévők! 

Nagy, nagy szeretettel köszöntök minden vendéget és mindenek előtt engedjék, meg, hogy megköszönjem a Szatmári Múzeumnak és Mátészalka Városának a lehetőséget, hogy egy ilyen nívós helyre hozhattuk el, városunk szülötte, Rékasi Attila fotóművész alkotásait. Kis városoknak folyamatos feladata, hogy meg kell magunkat mutassuk a nagyvilágnak. Szeretjük magunkat megmutatni, hiszen a hírek, különösen a kulturális hírek, nagyon fővároscentrikusak. Ha véletlenül mégsem a főváros, akkor megyeszékhely szintig hajlandó ilyen programokkal foglalkozni a média. Ezért is örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen Derecske egy kisváros, nagyjából fele akkora mint Mátészalka. A Debrecen, Hajdúszoboszló, Nagyvárad arany háromszög közepén helyezkedünk el, ez meghatározta őseink életét és talán mai napig a mi életünket is. Településünk alapvetően ezeket a városokat szolgálta ki, mezőgazdasági termékekkel kézműves portékákkal stb. Nem ezért vagyunk itt ma, hogy ennek részleteit kifejtsem, hanem azért, hogy az egyik helyi alkotóművészünk, Rékasi Attila műveit bemutassuk. Városunkban a saját eszközeinkhez mérten igyekszünk a művészeteket támogatni, ezt Attila is elismeri. A város fotóművészeti élete nem csak az Attila tevékenységét foglalja magába, hanem egy őt körülvevő csoportét is. Ebben nem csak derecskei polgárok vannak, hanem járási, megyei alkotók is. Megemlíteném még a derecskei grafikai alkotótáborunkat is mely egy kortárs közösség és több mint nyolcszáz grafikai alkotás született a város támogatásával. 

Bakó István

Derecske Polgármestere

(A köszöntő elhangzott, Mátészalka városában, a Szatmári Múzeum kiállítótermében,
Rékasi Attila fotóművész tárlatmegnyitóján 2017. január 30. hétfőn 18:30)

rekasi_attila-teremtett-terek-viszonyok-print-100x100-2013.jpg

Teremtett terek Viszonyok

print 100×100

rekasi_attila-teremtett-terek-hosok-ii-print-100x60-2014.jpg

Teremtett terek Hősök II.

print 100×60

2014

rekasi_attila-teremtett-terek-vonalak-print-100x100-2013.jpg

Teremtett terek Vonalak

print 100×100

rekasi_attila-talalt-terek-kassa-print-100x60-2014.jpg

Talált terek Kassa

print 100×60

2014

rekasi_attila-teremtett-terek-csomopontok-print-100x60-2014.jpg

Teremtett terek Csomópontok

print 100×60

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése