Kizárójelentés

Írta: M. Szlávik Tünde

A reggeli vizitet követően a nővérke segített neki összecsomagolni. Nem volt sok holmija, hamar végeztek. Alulra kerültek reklámszatyorba tekerve az este kimosott, korcuknál még nedves bugyik, egymásba dugva a papucsok, arra az összehajtogatott hálóingek. A kéknek kiszakadt a hónalja, majd otthon ne felejtse el megvarrni, itt nem volt senkinél tű, cérna. Míg a fürge kezű fiatalasszony berakta a vékony köntöst és a törülközőt, addig ő a kockás törlőkendőbe bugyolálta az üvegpoharat, a maradék papírszalvétába meg az evőeszközöket, és berakta őket a kopott utazótáska oldalába. A pohár persze annyira kinyomta a zsebet, hogy nem lehetett behúzni a cipzárat, úgyhogy kivette, kissé félve, hogy tétovázásával feltartja a nővérkét, de ő csak elmosolyodott, megemelte kissé a törülközőt, tessék ide bedugni, itt biztosan nem fog eltörni.

A szappant, meg a maradék WC-papírt elkérte Farkasné, akit reggel hoztak be egy szál ruhában az utcáról, estig nem ér ide a fia, hát ne legyen addig se hiánya. Egy kis tűnődés után mégsem adta oda az almát is, legalább meglesz az ebédje, itt már nem jár neki a mai napra. Az almát még Piroskától kapta, az ágyszomszédtól, akit előző nap engedtek haza. Jószívű asszony volt, ahogy elvonult a több hullámban érkező család, mindennel megkínálta őt is. Eleinte restellte magát, de Piroska olyan természetesen telepedett le az ágya szélére és tette elé a süteményeket, meg a friss gyümölcsöt, hogy sértés lett volna visszautasítani. Viszonozni sajnos nem tudta, a három hét alatt egyszer látogatta meg a szomszédasszonya, de csak egy doboz szőlőlevet hozott, meg a postát tette le az éjjeli szekrényre. A közüzemi számlák voltak. Mintha innen be tudná fizetni… Mindegy, jót akart.

Üldögélt egy kicsit az ágya szélén, aztán amikor megkapta a zárójelentést, azt mondták, ki kellene mennie a folyosóra, szükség van az ágyára. Halk, erőtlen hangon elköszönt a szobatársaktól, kölcsönösen jó egészséget kívántak egymásnak, felállt, és kicsoszogott. Elszokott a járkálástól, a cipőtől, és hát hetvenöt évesen már nem olyan fürge az ember. Jó lesz itt, mamikám, kérdezte emelt hangon a beteghordó fiú, s rámutatott az ajtó melletti székre. Ő inkább a túloldalon, a nővérpult mellettit választotta, onnan belátott a kórterembe. Már nem szólt, hogy jó a füle, megszokta, hogy itt mindenki azt feltételezi, ő is nagyot hall.

– Egy kicsit várni kell, majd idejön a néniért a betegszállító, csak össze kell gyűjteni az utasokat. – Utasok… Mintha taxi lenne… Utoljára a 60. születésnapján ült taxiban. Akkor vette neki a férje ezt a kosztümöt, és taxival mentek a piacról a buszállomásra. Mennyit nevettek… Aztán két hét múlva Pista nem ébredt fel reggel.

Megsimogatta térdén a ruhát, jólesett a vastag szövet tapintása, Pistára gondolt, és várt.

Nézte, ahogy a fürge léptű nővérkék áthúzzák az ágyát, bekísérik az utódját, aki vetkőzni kezd, de magán érezve az ő tekintetét, az ajtóhoz siet, és becsukja azt. Elszégyellte magát, nem akart leselkedni, csak az ágyát nézte, jólesett volna még feküdni egy kicsit. Nem, már nem az ő ágya, gondolta.

A folyosón elfoglalt ápolónők és gondterhelt arcú orvosok siettek a dolguk után, lábadozó betegek indultak kávézni a büfébe, vagy csak lesétáltak látogatóik elé a földszintre. Ő várt, várt, s hirtelen kívülállónak kezdte érezni magát. Sehova sem tartozott. Míg odabent feküdt, valaki volt – egy gyógyítandó beteg, egy szobatárs, akinek neve volt, betegsége, sorsa, élete, amiről faggatni lehetett, s akinek mások is kiöntötték a szívüket. Itt viszont csak átsiklottak rajta a tekintetek, ahogy szálegyenesen ült a kényelmetlen műanyag széken, a csukott ajtót nézve. Megpróbálta kitalálni, mennyi lehet az idő. A plafonról lecsüngő négyszögletes óra talán évek óta fél kilencet mutatott, pedig dél is jócskán elmúlhatott már, mert kétszer is végigcsörömpölt a folyosón a kerekes ételszállító kocsi. Ahogy összeszedték az edényeket, az ajtó is újra nyitva maradt, az ételszag megrekedt a folyosón, a szokásos, porból készült, fűszertelen leves meg a savanyú tökfőzelék szaga ingerelte az orrát, pedig nem érezte éhesnek magát.

Saját konyhájára gondolt, ahol a szekrényben már kővé válhatott a bepenészedett kenyér, a kiürült, ócska hűtőre, a vad mínuszokban hetek óta fűtetlen szobákra, a magányos estékre, a reménytelen nappalokra, s lassan csorogni kezdtek a könnyei.

– Mi a baj, mama? Hazamegyünk – hajolt le hozzá a piros-sárga ruhás mentős. Hát éppen ez az, gondolta, majd megtörölte táskás szemeit a kezében gyűrögetett fekete szegélyes fehér vászonzsebkendővel, s nehéz szívvel beült az elé penderített tolókocsiba.

*** 

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: M. Szlávik Tünde tárcái

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése