Kizárójelentés

Írta: M. Szlávik Tünde

 

csontvary_kosztka_tivadar_maganyos_cedrus_masolata.jpgA reggeli vizitet követően a nővérke segített neki összecsomagolni. Nem volt sok holmija, hamar végeztek. Alulra kerültek reklámszatyorba tekerve az este kimosott, korcuknál még nedves bugyik, egymásba dugva a papucsok, arra az összehajtogatott hálóingek. A kéknek kiszakadt a hónalja, majd otthon ne felejtse el megvarrni, itt nem volt senkinél tű, cérna. Míg a fürge kezű fiatalasszony berakta a vékony köntöst és a törülközőt, addig ő a kockás törlőkendőbe bugyolálta az üvegpoharat, a maradék papírszalvétába meg az evőeszközöket, és berakta őket a kopott utazótáska oldalába. A pohár persze annyira kinyomta a zsebet, hogy nem lehetett behúzni a cipzárat, úgyhogy kivette, kissé félve, hogy tétovázásával feltartja a nővérkét, de ő csak elmosolyodott, megemelte kissé a törülközőt, tessék ide bedugni, itt biztosan nem fog eltörni.

A szappant, meg a maradék WC-papírt elkérte Farkasné, akit reggel hoztak be egy szál ruhában az utcáról, estig nem ér ide a fia, hát ne legyen addig se hiánya. Egy kis tűnődés után mégsem adta oda az almát is, legalább meglesz az ebédje, itt már nem jár neki a mai napra. Az almát még Piroskától kapta, az ágyszomszédtól, akit előző nap engedtek haza. Jószívű asszony volt, ahogy elvonult a több hullámban érkező család, mindennel megkínálta őt is. Eleinte restellte magát, de Piroska olyan természetesen telepedett le az ágya szélére és tette elé a süteményeket, meg a friss gyümölcsöt, hogy sértés lett volna visszautasítani. Viszonozni sajnos nem tudta, a három hét alatt egyszer látogatta meg a szomszédasszonya, de csak egy doboz szőlőlevet hozott, meg a postát tette le az éjjeli szekrényre. A közüzemi számlák voltak. Mintha innen be tudná fizetni… Mindegy, jót akart.

Üldögélt egy kicsit az ágya szélén, aztán amikor megkapta a zárójelentést, azt mondták, ki kellene mennie a folyosóra, szükség van az ágyára. Halk, erőtlen hangon elköszönt a szobatársaktól, kölcsönösen jó egészséget kívántak egymásnak, felállt, és kicsoszogott. Elszokott a járkálástól, a cipőtől, és hát hetvenöt évesen már nem olyan fürge az ember. Jó lesz itt, mamikám, kérdezte emelt hangon a beteghordó fiú, s rámutatott az ajtó melletti székre. Ő inkább a túloldalon, a nővérpult mellettit választotta, onnan belátott a kórterembe. Már nem szólt, hogy jó a füle, megszokta, hogy itt mindenki azt feltételezi, ő is nagyot hall.

– Egy kicsit várni kell, majd idejön a néniért a betegszállító, csak össze kell gyűjteni az utasokat. – Utasok… Mintha taxi lenne… Utoljára a 60. születésnapján ült taxiban. Akkor vette neki a férje ezt a kosztümöt, és taxival mentek a piacról a buszállomásra. Mennyit nevettek… Aztán két hét múlva Pista nem ébredt fel reggel.

Megsimogatta térdén a ruhát, jólesett a vastag szövet tapintása, Pistára gondolt, és várt.

Nézte, ahogy a fürge léptű nővérkék áthúzzák az ágyát, bekísérik az utódját, aki vetkőzni kezd, de magán érezve az ő tekintetét, az ajtóhoz siet, és becsukja azt. Elszégyellte magát, nem akart leselkedni, csak az ágyát nézte, jólesett volna még feküdni egy kicsit. Nem, már nem az ő ágya, gondolta.

A folyosón elfoglalt ápolónők és gondterhelt arcú orvosok siettek a dolguk után, lábadozó betegek indultak kávézni a büfébe, vagy csak lesétáltak látogatóik elé a földszintre. Ő várt, várt, s hirtelen kívülállónak kezdte érezni magát. Sehova sem tartozott. Míg odabent feküdt, valaki volt – egy gyógyítandó beteg, egy szobatárs, akinek neve volt, betegsége, sorsa, élete, amiről faggatni lehetett, s akinek mások is kiöntötték a szívüket. Itt viszont csak átsiklottak rajta a tekintetek, ahogy szálegyenesen ült a kényelmetlen műanyag széken, a csukott ajtót nézve. Megpróbálta kitalálni, mennyi lehet az idő. A plafonról lecsüngő négyszögletes óra talán évek óta fél kilencet mutatott, pedig dél is jócskán elmúlhatott már, mert kétszer is végigcsörömpölt a folyosón a kerekes ételszállító kocsi. Ahogy összeszedték az edényeket, az ajtó is újra nyitva maradt, az ételszag megrekedt a folyosón, a szokásos, porból készült, fűszertelen leves meg a savanyú tökfőzelék szaga ingerelte az orrát, pedig nem érezte éhesnek magát.

Saját konyhájára gondolt, ahol a szekrényben már kővé válhatott a bepenészedett kenyér, a kiürült, ócska hűtőre, a vad mínuszokban hetek óta fűtetlen szobákra, a magányos estékre, a reménytelen nappalokra, s lassan csorogni kezdtek a könnyei.

– Mi a baj, mama? Hazamegyünk – hajolt le hozzá a piros-sárga ruhás mentős. Hát éppen ez az, gondolta, majd megtörölte táskás szemeit a kezében gyűrögetett fekete szegélyes fehér vászonzsebkendővel, s nehéz szívvel beült az elé penderített tolókocsiba.

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: M. Szlávik Tünde tárcái

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése

Csendes utcán

Hargitai Beáta alkotása …olyan csendességgel lopodzott be az utcába az idő, hogy senki nem vette észre ezt az alattomos munkát. Megkoptak fenn magasan a cserepek, kicsit beázott a homlokzati fal,... Tartalom megtekintése