Kétszer tanult meg horgolni

12755121_1004318849638072_1430062450_o.jpgMegtanulni valami újat kihívás! De az mikor, újra meg kell tanulni azokat a dolgokat, melyeket már évek óta, minden nap, szinte rutinszerűen, és nagy örömmel csinált az ember, az már igazi erőpróba, és teljes sikerélmény bárki számára. Ezt a sikerélményt élhette át Varga Andrásné is, aki néhány éve agyműtéte után, újra képes volt talpra állni, és ismét megtanulni mindazt, ami azelőtt természetes tevékenységet jelentett számára, és ma már újfent, örömmel szorgoskodik nap mint nap.

12755158_1004319502971340_863821519_o.jpgVámosoroszi, melyet a Tapolnok patakocska szel ketté, kicsit zord hangulatot kelt, a napok óta tartó esőzés miatt, de valójában, a szatmári kis falu, magával ragadja az idelátogatót. A patak mentén a nyárfák, az útszéli virágágyások, meghitté varázsolják a környék számára csak „oroszi” néven emlegetett községet. A tejcsarnok helyén, mely egykor Éva néni munkahelyét jelentette, most egy kis mini park áll, virágokkal, kerti padokkal szépítve a környezetet. A középkorú asszony szalad elém, és kísér a tágas konyhába, ahol büszkén mutatja a lila orchideát, amit most kapott ajándékba az egyik munkájáért. Az asztalon frissen keményített horgolt, húsvéti díszek száradnak, mellette varródoboz, minden szükséges eszközzel megrakodva.

–  Kicsit sírós az én történetem – meséli elérzékenyülve, miután elmondom jövetelem célját – árván nőttünk fel, édesanyánk korán meghalt, így legidősebb lévén, én neveltem fel a három testvéremet.

Éci, ahogy az ismerősök hívják, fiatalon ment férjhez, és ezután a párja volt a támasza, és segítsége minden nehézségben, aki felesége testvéreit is úgy támogatta, mintha a sajátjai lennének. Ha újra kezdené az életét, mindent ugyanúgy csinálna, mert férjével és három gyermekükkel boldog, kiegyensúlyozott életet teremtettek maguknak.

12768074_1004319262971364_1327583544_o.jpg12773197_1004318929638064_539192661_o.jpgA nehéz időkben, a mindennapi küzdelemben, úgy érezte szüksége van valamire, amivel elterelheti a figyelmét a gondokról, és ezáltal feltöltődhet, hogy megújult energiával tudjon szembenézni minden kellemetlenséggel. Ekkor kezdett el varrni. Akkor még csak keresztszemest, kalocsait varrt, később megtanulta a kalotaszegi vagdalásos technikáját is. Szabadidejében szorgoskodott, varrta a terítőket, drapériákat, párnahuzatokat lelkesen, amikor csak ideje engedte a munkahely és a család mellett. Mindig örömmel töltötte el, ha befejezett egy darabot, az hogy képes megalkotni egy gyönyörűséget, és elégedett volt, ha elismerték a munkáját. De mindig kereste a kihívásokat, folyton valami újat akart megismerni és megtanulni.

–  Az egyik néni mindig mondta, hogy „ fene azt az ügyes kezedet” –  mosolyog az 54 éves asszony. – Mondtam neki, hogy én úgy szeretnék megtanulni horgolni!

És akkor az idős néni segítségével megtanulta. Mert, ahogy mondta, ha kötni és varrni tud, akkor horgolni is tud! És valóban, nem is olyan nehéz elsajátítani, annak aki kézügyességgel van megáldva, bár először teljesen idegen volt számára a piko vagy a kispálcasor elnevezés. De kitartása, akarata és tudásvágya arra ösztönözte, hogy elsajátítsa ezt a technikát, ami sikerült is számára rövid idő alatt. Azóta szüntelenül, csodálatos felfedezéseket tesz azzal kapcsolatban, hogy mennyi mindent rejt magában a horgolás.

A horgolás eredete még az ősidőkre vezethető vissza, akkor alakult ki a csomó nélküli, egyszálas fonásból. Abban az időben a fonalat még kézzel fonták, és hurkolták össze egybefüggő felületté. Ez a mai horgolásnak az alapja, csak most már horgos végű tű segítségével hurkolják egymásba. És eddig egyszerű is, láncszemet készíteni nem nagy tudomány elsajátítani, de ahhoz, hogy egy terítőt, vagy egy angyalkát hogyan készítsünk el, már kell egy kis szakértelem.
Az első lépésekhez meg kell tanulni a láncszemsor készítését. Egy hurok készítése után, a tűt átszúrjuk rajta, majd a fonalat a tű háta mögül, balról jobbra áthúzzuk a tű előtt, vagyis rátekerjük, majd ezzel a mozdulattal a fonalat a tű segítségével áthúzzuk a hurkon keresztül, ezt a mozdulatot ismételve készíthetünk láncsort. A kispálca készítésénél, fordulószemet készítünk, ami egy plusz láncszemet jelent a sor végén, majd ellenkező irányba folytatjuk a horgolást, úgy, hogy az elkészült mintát megfordítjuk. Ha láncszemsort követően készítünk kispálcát, akkor elegendő egy fordulószem, aztán a tűtől számított második láncszembe készítjük a kispálcát. A tűt átszúrjuk az előző sor két láncszemén, aztán a fonalat ráhajtjuk a tűre, és hurokkal áthúzzuk a lyukon. Ezáltal keletkezett két hurkon, egyszerre húzzuk át a fonalat.

De van egyhajtásos vagy kéthajtásos pálca, félpálca, a mintától függ, mikor melyiket használjuk. A pikó, láncszemekből és rövidpálcából készül, úgy, hogy miután kész a láncszemünk, a tűt visszaszúrjuk az első láncszembe, és a szálat áthúzzuk a szemen. De ahhoz, hogy igazán szép munkánk legyen, ismerni kell még számos praktikát, tudni kell lezárni a sorokat, és köröket, hogyan kell színváltást alkalmazni, hogyan olvassunk le egy rajzot, és még számos dolog amit Éva néni megtanult, és már könnyedén alkalmazott.

Ám amikor az ügyes kezű asszony, ezeket a műveleteket már tökéletesen elsajátította, a sors újabb próbatétel elé állította. Jó indulatú tumor miatt, agyműtétre volt szükség, mely következtében, elfelejtett olyan dolgokat, amit addig rutinszerűen végzett minden nap. De a kitartó asszony nem nyugodott bele, újra kezdte, ha szükséges volt az alapoktól tanulta mindazt, amit már egyszer tökéletesre fejlesztett. És még azon is túl! A tudásvágya megmaradt, és most a frivolitás technikáját leste el, leginkább fülbevalót, karkötőt készít, unokája legnagyobb örömére.12755199_1004319172971373_2062822265_o_1.jpg

 12752146_1004319059638051_710970846_o.jpgA frivolitás, magyarul hajócsipke, ez is egyfajta csomózási technikával készül, csak itt kicsit szorosabban kell csomózni a szálakat. Éva néni hosszú tűvel dolgozik, bár van hajócskája is, de nem szereti használni, inkább marad a tűnél, amivel szintén gyönyörű dolgokat tud készíteni.

Nincs olyan nap, hogy ne csinálna valami kreatív dolgot, most is készül a kalocsai mintával díszített házi áldás, de a horgolótűt is minden nap előveszi, mert boldoggá teszi, hogy hasznosan tevékenykedhet. Az első saját készítésű terítőjét még ma is őrzi, de a horgolt terítők mellett készít karácsonyfa és ajtódíszeket, húsvéti dekorációt, kosárkákat és bármit, amit csak felfedez az interneten vagy az újságokban.

12754996_1004319399638017_1950708990_o.jpgAz egyik újságban találta a legújabb sárga terítőjét is, ami most keményítésre vár. A virág motívumok, kicsit eltérnek az újságban leírt mintától, itt forgó szerűen helyezkednek el szirmok, ami sokkal érdekesebbé, egyedivé teszi az elkészült darabot. Éva néni folyamatosan fejleszti tudását, hogy minél több szemet gyönyörködtető csipkét, és kézimunkát tudjon készíteni, hogy, ezáltal sikerélményekben legyen gazdag, és a mindennapi gondok okozta negatív gondolatok ellen, ez által harcoljon. Mert ő soha nem adja fel a harcot!

***  szila_gyi_krisztina.jpg
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Szilágyi Krisztina

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése