Aranykezű polgárőr

12583874_1010279465699432_445033490_n.jpg

Minden vég valaminek a kezdete. Ez a kezdet lehet jó vagy rossz is. Rajtunk múlik, hogyan használjuk ki a kényszer adta helyzetet, görcsösen ragaszkodunk a megszokott dolgokhoz vagy elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy egy új, ismeretlen vállalkozásba kezdjünk. Doroginé Julika elég bátor volt ahhoz, hogy munkahelye elvesztése után – ami sok évig biztos pontot jelentett az életében – egy járatlan ösvényre terelje az életét, és olyan elfoglaltságot találjon saját maga számára, amely örömmel tölti el, és képes kiteljesedni benne. A nyírteleki fiatalasszonyhoz igyekezve azon töprengek, melyik tevékenységéről kérdezzem, hogyan mutassam be? Hisz láttam már gyönyörű tojásokat festeni, papírkosarat fonni, tetoválni, műkörmöt építeni, esküvőn fotózni, üveget festeni, virágdekorációt készíteni és sorolhatnám még, de azt hiszem, az a legegyszerűbb, ha úgy fogalmazok: mindent meg tud csinálni, amit kézzel meg lehet csinálni, még a képzelet sem szab határt, mivel abból is hatalmas adományban sikerült részesülnie.

12540147_983581141711843_2063481647_n.jpgKora esti találkozót beszéltünk meg, „akkor jobban tudunk beszélgetni” mondta, de alig érkeztem meg, befutott egy kedves vendége parafinos kéz és lábápolásra. Így hármasban beszélgettünk. Öröm volt nézni munka közben Julcsit, magabiztos, finom mozdulatait, látni a vendég arcán, milyen bizalommal ül a kezei alá, mert tudja, hogy tökéletes munkát fog végezni, és közben megbizonyosodtam arról is, nem csak én gondolom azt, hogy arany keze van a 36 éves két gyermekes anyukának.

A szoba, ahol hellyel kínál, egy rögtönzött szépségstúdió, jó néhány kilométerre otthonától, egy szatmári kis faluban, az anyósánál. Az ablaknál manikűr asztal ecsetekkel, reszelőkkel, lakkokkal megrakodva, mellette kozmetikai ágy, a polcon tetováló felszerelés és minden más, amire csak szüksége lehet az idő alatt, míg itt tartózkodik. Időnként itt tölt néhány napot, hogy az itteni rokonok, barátok is megszépüljenek, és kipróbálja rajtuk és velük a legújabb kreatív tudományát. Már nem csak Nyírtelken, hanem az évek során a szatmári falvakban is kialakult a szép számú csodáló tábora, és szívesen várják bárhol a környéken, hogy az érdeklődők részére kreatív foglalkozásokat tartson.

– Női ruha készítő szerettem volna lenni, de túljelentkezés miatt nem vettek fel arra a szakra – kezdi történetét, miként lett belőle „csodakezű” kreatív alkotó –, felajánlottak nekem egy szakmát, a gumiipari feldolgozót, amit elvégeztem, és több mint tíz évig dolgoztam a gumigyárban. Közben jöttek a gyerekek és velük együtt a kreativitás.

– A lányaimmal színeztünk, festettünk,  üvegfestéssel bíbelődtünk, gipsz képeket készítettünk, aztán jött, hogy „varrjunk babzsákot, varrjunk kígyót, varrjunk jelmezt” – mesél boldogan azokról az évekről, mikor még nem gondolt arra, hogy néhány év múlva a kézügyességét ilyen sikeresen fogja kamatoztatni –, itt kiélhettem a varrónői ruha készítős álmomat, amit ugye nem tanultam, csak amit anyukámtól ellestem, hasznosítottam.

Miután a munkahelyéről elengedték, elkezdte a körmös szakmát. Beiratkozott egy tanfolyamra, ahol az oktatója felfedezte tehetségét, milyen biztos, ügyes keze van, így „bogarat ültetett” a lelkes tanítvány fülébe: mi lenne, ha tetoválna? Párja buzgó támogatása mellett a tetoválás is felkerült a kézműves tevékenységei listájára.

Közben persze folyamatosan készítette a lányainak iskolába, óvodába a dekorációkat, jelmezeket, plakátokat a rendezvényekre, vagy éppen amire szükség volt. A köröm díszítés technikáját felhasználva – először csak saját részre – tojásokat kezdett festeni. De nem egyszerű hímes tojásokat, hanem szemet gyönyörködtető, egyedi, kézzel festett csodákat, melyeknek olyan sikerük van, hogy minden évben már januárban kapja a megrendeléseket a szépérzékkel rendelkező vevőktől.

– Megmondják, milyet szeretnének, én megcsinálom – ad ide néhány darabot, amit kérésemre elhozott megmutatni –, tavaly egy nagymama angry birds mintával kérte az unokájának, a kicsi olyan boldogan mondta: „mama, ilyen nincs senki másnak”. Ez a legnagyobb elismerés, látni az örömöt az emberek arcán. Eredeti célja, hogy legyen egy saját tojásfája, ahogy nő a fa egyre több tojás díszítse a koronát. Az álma megvalósításához elültetett tulipánfa még kicsi ahhoz, hogy a 250 gyönyörűséges darab elférjen rajta, így most még a lakást díszítik a féltett gyöngyszemek.

12583979_1010282795699099_1747733143_n.jpgNincs két egyforma alkotás a készletben. Hagyományos népi motívumok, kékfestő, pillangó, virág vagy tigris minta, amit csak a képzelet megálmodik, azt Julika megalkotja időt és anyagot nem sajnálva, mert csak a tökéletes  munka a megengedett önmagával szemben, annál alább nem adja.

Büszke arra, hogy a Nyírteleki Városnapok alkalmával felkérték, mutassa be ezeket a különleges alkotásokat. Húsvéthoz közeledve pedig intézmények, civil szervezetek keresik meg, tartson kézműves foglalkozásokat az érdeklődők részére. Természetesen szívesen fogadja ezeket a felkéréseket, ugyanis szívügye az önkéntesség.

Néhány éve férjét követve tagja lett a Nyírteleki Polgárőr egyesületnek, ahol szolgálatvezetőként fontos és felelősségteljes munkát végez. A dokumentálás, pályázatírás mellett a járőrözésben is részt vállal, szükség esetén tétovázás nélkül öltözik és indul segíteni a hatóságok munkáját.

 A szintén helyi Civil Centrumban, ahol egykor alkalmazásban állt, ugyancsak önkénteskedik. Itt idős és sérült emberek mindennapjait színesíti ötletgazdag programokkal, foglalkozásokkal. Üdvözlőlapokat készítenek, faragják, színezik a képeket, újságpapírból kosárkát készítenek – a lényeg, hogy tartalmasan teljen az együtt töltött idő. A mintegy hétezer lelkes település lakosai részére ruhabörzét szervezett, és tervezi, hogy a jövőben is rendszeresen rendez hasonló rendezvényeket, mivel nagy sikere volt a résztvevők körében, Őt pedig elégedettség tölti el, hogy másoknak segíthet. 

Az elmúlt évek során elvégzett egy virágkötő tanfolyamot, rendszeresen besegít egy virágüzletben. Dekoratív tortákat süt, először ezt is csak a család részére, de ma már egyre több megrendelés érkezik ezen a vonalon is. Különleges falfestéseivel varázslatos mesebirodalomba röpíti a gyerekeket. Néptánccsoport vezetője volt és persze a népviseletet saját kezűleg varrta meg a táncosok számára. Családi amatőr fotózások olyan jól sikerültek, hogy újabban esküvőkre hívják fényképezni. Pazar hajkölteményeket kreál, verseket ír, hidegtálat készít, csempéz, lambériáz, de az biztos, hogy bármibe kezd, csak profi munkát ad ki a kezéből.

12596228_1010279755699403_1512455345_n.jpg– Tizenkét évig voltam minőségellenőr, és ez azt hiszem, ez látszik későbbi munkáimon – magyarázza, miközben kezével gesztikulál, nyomatékot adva szavainak –, csak akkor adok ki a kezem közül bármit, ha az legalább 120 százalékos. Meggyőződésem, hogy ez így is van. Volt szerencsém több ízben részt venni a kézműves foglalkozásain, és kicsit irigykedve figyeltem határozott, lendületes mozdulatait, hogy képes egy virágot többször is ugyanúgy megfesteni, miközben nekem a virág szirmait sem sikerült hasonlóra pingálni.

Azt mondják minden ember arra született, hogy alkosson, és mindenkiben benne is van a képesség, rajtunk múlik, hogyan használjuk fel ezt az adottságot. Doroginé Julika azt gondolom, maximálisan ki használja a képességeit, bár úgy hiszem ahhoz is különleges képesség kell, hogy ilyen nagyszerűen tudja hasznosítani az energiáit. És persze kell egy remek család, akikkel tökéletes harmóniában élnek, akik abszolút támogatják, végtelenül büszkék rá, és ötleteikkel újabbnál újabb feladatokra inspirálják a vállalkozó szellemű anyukát.

Mert számára így kerek a világ!

***  szila_gyi_krisztina.jpg
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Szilágyi Krisztina

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése