Agyagból gyúrt álmok

12575776_987412414662049_1151177533_n.jpg„ Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az Te vagy a nagyvilágban.”

Távol az otthontól, új és ismeretlen világba csöppenni, megtalálni a helyünket nem egyszerű kihívás. Az életünk tele van kihívással legyen szó karrierről vagy családról, de csak úgy vívhatjuk meg ezeket a csatákat ha szembenézünk velük. Ha képesek vagyunk arra, hogy a változás útjára lépjünk, és nagyon akarjuk a boldogságot, nem ér kudarc az út végén. Járdánné Liga Erika vállalta és a változás útjára lépett. Fehérgyarmatról ahová a munkája és családja kötötte, boldogan követve párját elindult egy számára ismeretlen városba Tiszafüredre, ahol saját maga próbálta meg sorsát kovácsolni és ma már a hobbija a munkájává lett. Folyamatosan alkot és az ő maga a nagyvilágban. 

Fehérgyarmaton indult az élete. Itt született, végezte tanulmányait, itt dolgozott sok évig és nevelte kislányát Grétát, akire végtelenül büszke. Nőiruha készítő szakma megszerzése után sikerült elhelyezkednie és varrónőként dolgozott egy vállalkozónál, gyermeke születéséig ott végezte munkáját. Néhány év múlva egy ruha kölcsönzőben varrta a jelmezeket, néptánc ruhákat, báli ruhákat és igény szerint amire szükség volt. Már azokban az időkben is érdeklődött a kreatív tevékenységek és a kézműves mesterségek iránt. Kötött, horgolt, keresztszemest hímzett. Lelkes látogatója volt a városban rendezett kerámia szakkörnek, ahol megismerkedett a fazekas munka alapjaival, és attól kezdve szabadidejében gyakran próbálgatta az agyagozás technikáját.

Több mint tíz évig ez volt az élete Erikának, majd megismerkedett párjával, feladta addigi munkáját és elköltözött egy távoli városba, ahol eleinte még nem sikerült elhelyezkednie. 

– Mikor Füredre kerültem nem sok munkalehetőség volt – idézi fel élete új szakaszának kezdetét – varrni nem szerettem volna, de aztán adódott egy lehetőség Tiszaigaron. 

12571181_942505659137714_1299915332_n.jpgAz ottani önkormányzatnál kezdett el dolgozni, a mindennapi feladatokat látta el. Egy alkalommal megemlítette a polgármesternek, hogy tud agyagozni, és ha lát benne fantáziát, akkor próbálják meg és készítsenek ajándék tárgyakat. A falu első embere olyannyira látott benne fantáziát, hogy Erikát bízta meg a kerámia műhely beindításával, melyhez minden szükséges eszközt, és segítséget megkapott. 

– Mivel korongozni nem tanultam, mindent kézzel csinálok, tálakat, vázákat, fali díszeket, hűtőmágneseket – meséli derűsen mivel telnek a napjai, és elégedettséggel tölti el, hogy olyannal foglalkozhat nap mint nap amiben örömét leli – ezért is nincs két egyforma váza vagy tálka, kézzel megcsinálni ugyanúgy nem lehet.

Korong nélkül agyagozni kicsit időigényesebb, körülményesebb, de a fiatalasszony lendületlenül gyakorlatozott, fejlesztette magát az évek során, hogy a fazekasság fortélyait elsajátítsa, igazi önfejlesztő, hisz az ember mindig többet tanul a maga kárán, mint azon, ha más tanácsára a helyes utat választja.

És bár szinte művészi szintre fejlesztette magát, egy ilyen fazekas műhely beindítása mégiscsak kihívás. Már nem csak a maga szórakoztatására és nem csak néhány darabot kell elkészíteni, hanem olyan tárgyakat, amelyeknek keletjük van. És persze sokkal nagyobb mennyiségben kell gyártani, hogy vásárok alkalmával megfelelő kínálattal tudják képviselni az iparművészet egyik talán legrégibb mesterségét. Erika kitartó munkája meghozta gyümölcsét, és  komoly sikereket könyvelhet el, hiszen igazán esztétikus, mutatós tárgyakat alkot munkahelyén és otthon egyaránt. 

12626085_942505345804412_720112296_n.jpg12575712_942505259137754_1327445904_n.jpgÉs hogyan is készül a kerámia? Hosszadalmas folyamat mire elkészül egy-egy tárgy. Kész agyag alapanyagot tömbökben kap, csak fel kell használni, meg kell munkálni. Egy fali díszhez, hűtőmágneshez egészen máshogy kell hozzá kezdeni, mint például egy mécsestartóhoz. Hűtőmágnesnél, fali díszeknél először sablont kell készíteni gipszből aztán abból lehet az alapokat készíteni. Ha már megvan a sablon, akkor viszonylag könnyebben megy ezeknek az egyszerű alapoknak az elkészítése. Egy váza vagy kancsó elkészítése időigényesebb, összetettebb munkát igényel. Hurkákból rakja össze, fokozatosan felépítve, alakítgat, formáz, amíg el nem éri azt az eredményt, amivel igazán elégedett lesz. Ezzel a munkafázissal még közel sincs kész a mű. Másfél-kéthetes száradás és csiszolás után fazekas kemencében kell kiégetni, hogy tartós és jó minőségű kerámiát tudjanak előállítani.

12626177_942505945804352_299959696_n.jpgRégen fa tüzelésű kemencében égettek Erikáék, ma már elektromosat használnak, amihez szintén kell egy kis szakértelem, mert mindennek meg van a maga praktikája. Az égetés folyamata több napot is igénybe vesz, legalább nyolc órát szükséges égetni magas hőfokon, és utána várni néhány napig, hogy a kemencével együtt, fokozatosan hűljön vissza a kerámia tárgy. Csak ezután lehet kivenni a kemencéből, hogy a kiégetett tárgyak feszültségmentesek legyenek, ne repedjenek meg. Az utolsó fázis a festés.

– Egyszerű színező pasztát használunk, amit a falfestékbe kevernek – magyarázza a mázolás fortélyát – ezzel nagyon jó dolgozni, mert gyorsan szárad és nem kenődik el.

Végül egy réteg lakk és hosszú napok után kész is a gyönyörű ajándék vagy használati tárgy, amely majd valakinek a lakását fogja díszíteni.

Kolléganőjével időnként kézműves foglalkozásokat tartanak táborokban, majálison vagy gyermeknapi rendezvényeken. Az érdeklődők megismerhetik ennek az ősi mesterségnek az alapjait és kész hűtőmágnes alapokat festegethetnek ízlésük szerint. Időnként azért még a varrógép is előkerül, de ma már csak a saját maga szórakoztatására varr, kedvelt időtöltése ma már a kerámiázás, ez a munkája, hivatása, hobbija.

Természetesen nyitott minden új kreatív ismeretre! Férje szintén alkotó ember. Festőművész révén a festészet rejtelmeivel ismerteti meg párját, amiben szintén tehetségesnek bizonyul a szorgos tanonc.

12576350_987412484662042_273236201_n.jpgLánya örökölte Erika tehetségét, művészeti iskolában végzi tanulmányait. Egy igazi sikeres, alkotó, kreatív család, akik teljesen azonos hullámhosszon rezegnek, egymás támaszai és büszkék mikor családtagjaikat elismeréssel illetik. Kis lakásuk egy spontán műterem, fazekas és festő műhely egyaránt. Nagy álmuk egy saját kézművesház, bízom benne, hogy sikerül megvalósítaniuk az álmaikat, mert szükség van arra, hogy a jövő nemzedéke megismerje az ősi mesterségek titkait és megőrizzék a hagyományok értékeit. Sokan azt hiszik az álmaik elérhetetlenek. De nem így van, merni kell nagyot álmodni, és ha teszünk érte, akkor bármit elérhetünk az életben. Liga Erikára méltán büszkék szülővárosában az ismerősük, rokonok, barátok. Egy idegen városban olyan maradandót alkotott, amelyre a helyi lakosok is elismeréssel gondolnak, hisz a kerámia műhely mindannyiuk dicsősége.

***  szila_gyi_krisztina.jpg
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Szilágyi Krisztina

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése