Fót

Láczay László, egykori füzérradványi tanító úr szerint „fölöttébb eleven gyermek” volt az ifjú Károlyi gróf, és ebben a megállapításban sok igazságnak kell lennie, mert most, első találkozásunk alkalmával, közel hetvenévesen is nagyon eleven. Sugárzik belőle az energia, bölcs derűvel beszél a múlt hányattatásairól, mérsékelt elégedettséggel a jelenről és ifjonti szenvedéllyel a jövőről, az álmokról, a tervekről. Lenyűgöző a vitalitása, irigylésre méltó az optimizmusa.

Több mint fél évszázadot töltött emigrációban, hátrahagyva minden örökségét, hiszen ő volt a füzérradványi kastély, Lászlótanya és Kőkapu kijelölt örököse. Ötvenkét év után is megmaradt rajongása a csodálatos zempléni táj, a Hegyköz iránt, és lankadatlan szorgalommal keresi a nyugati befektetőket azért, hogy a radványi kastély ismét extra igényeknek megfelelő, osztályon felüli szálloda lehessen. Mint mondja, 1989-re már meg is találta azt a partnert, aki 15 millió dollárral segítette volna a megvalósítást, de – a sors furcsa fintoraként – éppen a rendszerváltás miatt újra kellett kezdeni a tárgyalásokat, és azok a mai napig sem fejeződtek be. Ő azonban rendületlenül hisz a megvalósulásban, mert mint mondja:

– A Hegyköz egyike az ország azon ritka tájainak, ami el van ugyan hanyagolva, de nincs elrontva. Biztos benne hogy európai mércével mérve is kiváló, különleges helyszíne lehet a magas színvonalú turizmusnak, a kiváló szervezésű vadászatoknak, a gazdag emberek „játszóhelyének”, az olyanoknak, akik nemcsak igénylik, de képesek is megfizetni a csendet, a nyugalmat, a jó levegőt anélkül, hogy kárt okoznának az erdőben, a csodálatos növényritkaságokban. Páratlan a zempléni erdők madárvilága is. Számos, különleges sas- és bagolyfajta él a környéken. Az ornitológusok, akiknek rengeteg pénzük van, boldogan jönnének ide Nyugat-Európából, csak ehhez is nélkülözhetetlen előfeltétel a megfelelő infrastruktúra. Négy-öt asztallal már vendéglők nyílhatnának a falusi házak udvarán, elég volna, ha néhány étel szerepelne csak a kínálatukban, gulyás, rétes és hasonlók a helyi specialitások közül. A házi lekvár, a mézes dió is olyan különlegesség, aminek óriási sikere lenne. Egy kétdecis üveg mézes dió például Angliában négyezer forintba kerül. Abból kell tehát üzletet létrehozni, ami van! A házak berendezésére sem kellene egy vagyont költeni, hiszen nem azért jön ide a vendég, hogy ugyanazt lássa, mint Hamburgban vagy Kielben. Tarthatnának lovakat, amiket aztán bérbe adnának a kastély vendégeinek, kirándulásra, falkavadászatokra. Maga a kastélyszálló csodálatos zenei központ, vagy konferencia helyszíne lehetne. Csak az öregeket kellene felrázni, és a fiatalokat munkahely teremtésével visszacsalogatni. Az is nyilvánvaló, hogy ennek érdekében a vállalkozással kapcsolatos rendelkezéseket is enyhíteni kellene, mert a mai körülmények között egy egyedülálló özvegyasszony nem is gondolhat kifőzde nyitására.

Nagykárolyi Károlyi László képes szépet álmodni, de nem álmodozó típus. A füzérradványi Kastélyszállónak csak bérlője akar lenni, életre kelteni, megmenteni akarja, nem visszaszerezni. Azt a meggyőződését pedig, hogy Európa tehetős emberei komoly összegeket áldoznak majd az itteni lehetőségekért, csak megerősítette az a tengernyi tapasztalat, amit világszerte összegyűjtött az évtizedek során. Élt Argentínában, Peruban, ahol húsz évet töltött a Felső-Amazonas vidéki őserdőben, kávé és bors ültetvényei birtokosaként. Lakott Közép-Amerikában, Kelet-Afrikában, miközben sokat utazott a Közel- és Távol-keleten. Angliában még ma is van egy irodája, annak ellenére, hogy szülővárosában, Fóton telepedett le feleségével együtt, abban a kastélyban, ahol született 1931-ben és amely ma a Károlyi István Gyermekközpont nevet viseli. Károlyi István volt az első az ősök közül, aki a mai Romániában található ősi fészekből, Nagykárolyból, a fóti birtokra költözött. Ő volt Újpest városalapítója, jótékonysági kezdeményezéseit utódai, köztük a gróf úr nagyapja is töretlenül folytatták. Ebben a szellemben törekszik maga, nagykárolyi Károlyi László is a Hegyköz felvirágoztatására.

Ezt a vidéket tekinti igazi szülőhelyének, de az általa tett alapítvány célkitűzése valamennyi egykori Károlyi-birtok felvirágoztatása, támogatása. Ez a szándék tehát Fót és Füzérradvány mellett kiterjed a volt csongrádi birtokokra és Tarpa környékére is.

A gróf úr az új évezred első évében lesz hetvenéves. A kérdésre, hogy miért vállal még ekkora feladatot, természetes egyszerűséggel válaszol:

– Gyermekkorunk óta kemény, szigorú nevelést kaptunk, belénk sulykolták, hogy ha valaki nemes, akkor vállalnia kell az ezzel járó kötelezettségeket is. Azt már mosolyogva teszi hozzá:

– Három dolog van, amit az ember nem választhat meg: azt, hogy milyen hazába születik, azt, hogy milyen családban nevelkedik, sőt, még azt sem, hogy milyen feleséget kap, hiszen a feleség választja ki őt – mondja és incselkedő tekintetét Erzsébet asszonyra veti, aki egyetértése jeléül rábólint a hallottakra.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)