Biszák László alkotása A festő, aki komplett képekben gondolkodik, vagy csak ráhagyja az ecsetére, hogy dolgozzon, máris kikerekedhet keze nyomán egy tájkép, és ha van még festék a palettán ... Tartalom megtekintése
Palatics Attila
Ügyvezető
Mezőkeresztes
Az egykori kis tsz telephelyből mára az ország legjelentősebb fékdob gyártó üzeme lett, termékeik kamionokba, autóbuszokba és pótkocsikba építve a világ minden táján „futnak”. A HUNGAROFÉK Kft. mintegy 50 ezer féle terméket forgalmaz, amivel jókora részesedéssel bírnak ebben a piaci szegmensben. A cég felépítésében komoly szerepet vállalt Palatics Attila, aki ügyvezetőként irányítja a jelenleg 40 fős sikeres céget.
Mezőkeresztes termelőszövetkezetében a ’60-as években melléküzemágat hoztak létre,és különböző gyártó és kereskedő cégek alvállalkozóiként ismerték és tanulták meg a fejlett piacok elvárásait. Palatics Attila a ’80-as évek közepétől vesz részt a melléküzemág munkájában, ami eleinte sok áldozatot követelt. Az ügyvezető 1961. augusztus 5-én született Miskolcon, de örökös mezőkeresztesinek vallja magát. Ott végezte az általános iskolát, majd Miskolcon a Gépipari Szakközépiskolában szerzett érettségit 1979-ben. Felvették a Miskolci Egyetem gépgyártás-technológus szakára, ahol 1985-ben kapott diplomát. Kezdő mérnökként úgy döntött, saját lakóhelyén keres munkát és kínálkozott is számára a termelőszövetkezet, ahol helyettes műhelyvezetői, majd pár hónap múlva műhelyvezetői feladatot kapott. Két éven át irányította a gépjavítást és karbantartást, onnan került a melléküzemághoz. Hamarosan beszállítói lettek több világcégnek, de az akkori szabályozás miatt csak kereskedő cégeken keresztül tudták értékesíteni termékeiket. A tsz-ek átalakítása után néhányan továbbvitték a gyártást és 1992-ben kft-t alakítottak és fékdobok gyártása mellett saját kézbe vették az értékesítési folyamatot is.
Az ügyvezető bevallja, voltak hónapok, amikor alig bírták a fizetésekre is összeszedni a pénzt, sőt veszélyben forogtak a munkahelyek. Az „őskor” azonban egyszer véget ért, ők pedig néhány kollégával a fejlesztés mellett döntöttek. Nagy értékű modern technológiát vásároltak, amivel ki tudták elégíteni a piaci szereplők igényeit. Egyik legfontosabb üzleti partnerük a mai napig a Rába, velük a tervezőasztaltól a késztermék előállításáig közösen dolgoznak. A fejlesztések közben rájöttek, hogy a vevők azt szeretik, ha egy helyen többféle terméket meg tudnak vásárolni, ezért járműalkatrész kereskedelmet indítottak el. Mára a fékdob, féktárcsa és fékbetét értékesítés hazai piacvezetői lettek, de forgalmaznak magas színvonalú motorszűrőket, ékszíjakat és sok egyéb fontos alkatrészt is a nagyméretű járművekhez.
Palatics Attila büszke rá, hogy az Európában futó buszok kamionok és pótkocsik nagy része mezőkeresztesi termékekkel fut. A minőség viszont nem jön magától, ahhoz tapasztalt szakemberek terveire, a megmunkálási technológiai előírások maradéktalan betartására és minőségi gyártásra van szükség. Az ügyvezető nem tervezőasztal mellől érkezett, hiszen már egyetemi évei alatt fékdobokat esztergált, majd a műhelyben elsajátította a járműszerelés gyakorlatát is. Ez a fiatalkori rutinszerzés visszaköszön a mindennapokban, aminek most a cég fölözi le a hasznát. A szakma egyik fokmérője, hogy termékeik a cseh,lengyel , litván és szlovák piacokon is elismertek és keresettek.
Attila 1984-ban nősült, felesége a HUNGAROFÉK Kft. pénzügyi vezetője. Úgy véli, nem jelent számukra hátrányt a közös munkahely, sőt „családon belül” nagyobb biztonságot jelent a pénzkezelés. Három gyermekük közül Edit Budapesten jogászkánt dolgozik, Attila két diplomával és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező közgazdász, aki eddig szerzett tapasztalatait és kapcsolati tőkéjét most már a kft.-nél kamatoztatja. Andrea Egerben a két tannyelvű gimnázium utolsó éves tanulója.
A Palatics család Mezőkeresztesen él, ahol Attilát mindenki ismeri. Nem csak sikeres vállalkozóként, hanem egykori futballistaként is tisztelik. Megyei I. osztályban rúgta mintegy tíz éven át a bőrt, ám amikor a cég erősödni kezdett, elfogyott a szabadideje és a sport helyett a munkát választotta. Azóta sem tett le a testmozgásról, a futás és kerékpározás a gyakori programjai közé tartozik. Itt megemlíti édesapját, Palatics Józsefet, aki játékvezető és megyei sportfelügyelő volt, nagybátyja, Gábor pedig a Miskolci Vasutas egykori NB I.-es csapatában is futballozott. A sport tehát mindig közel állt a családhoz.
A mai vállalkozóknál elmaradhatatlan a folyamatos fejlődés, egy nemzetközileg ismert cégnél pedig már szinte kötelező a vezetők nyelvtudása. Ő angolul és németül tárgyalóképes. Legújabb üzletfélként egy kínai céget említ, akikkel kétoldalú kapcsolatot szeretne kialakítani, bár kínaiul még nem beszél.
(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)
Hasonló
Tanya
“Itt van az ősz, itt van újra…”
Ősz Zoltán alkotása Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem (Petőfi Sándor) Remek. Pompás. Csodás. Szinte itt ... Tartalom megtekintése
Őszikék 22 – 11
Bíró Ernő alkotása Lám-lám idén is eljött minden híresztelés ellenére az ősz! A nyár perzselő volt, áhítoztunk az esőre, kis lehűlésre, és mutató újját felemelve hozott rosszakat, viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése
Kertész utcai ház, Győr
Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et írunk, és 2020-ban készítettem ezt a kis képet. Révfalut jártam, kerestem az emlékeket, lassan az épületek is úgy kipotyogtak a szitán, eltűntek mint a pergő ... Tartalom megtekintése
Lagúna
Huszár Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése
Fornax
Tüttő József alkotása Képzeletem összes zugát nézegetem az elvonatkoztatott témát bontogatva ami a jelenkor megváltozott világát képviseli. A múlt század embere vagyok, ahol a tárgyak tárgyakat ... Tartalom megtekintése
Józsi seprűvel győzte le a fellázadt kávéfőzőt
Megsértődött a kis kotyogó, s kattogott, pattogott, csörömpölt, ugrándozott Köztudott tény, hogy az erdélyi vendégszeretetnek nincsenek határai, Székelyföldön meg különösképpen. Mindenki szívesen fogad vendégeket, látogatókat, hosszabb vagy rövidebb távon, és... Tartalom megtekintése
“Nem nyitok vitát…”
Tüttő József alkotása Két krumpli egy zsákba hiába nagy a zsák, akkor hátra arc, és úgy vitáznak mint két felfújt hólyag. Tüttő József két figurát állít elénk, hogy fejtsük meg ... Tartalom megtekintése
Munka közben
Biszák László festőállványa előtt Rajzok, festmények, különböző témák, stílusok, felismerhetők, és értékelhetők, miért ne nézzünk bele a kincsesládába ahol a színek alusznak, és várakoznak, hogy teret, lehetőséget kapjanak a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése
A gitáros
Bíró Ernő alkotása Egy huncut kép, egy kedves gitáros, aki talán éppen pihenőjét tartja. hosszú lábai mintha nem is ő viselné, mintha-mintha rongyból volna!, és csupán csak támaszték!! Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése