Határjáró harangszó

Fülesd

Kora őszi nap ragyog Fülesd fölött. Az álmosan nyújtózó főutcán gyerekek karikáznak, fent az égen gólyák köröznek: készülnek a hosszú útra, búcsúznak a falutól. A kiskapukban öregek üldögélnek, a gólyamadarakat figyelik. Ki tudja, találkoznak-e még valaha. Messze a kömörői erdő kéklik, előtte Szatmár legnagyobb, ekét még soha nem látott legelője, a Szalavény álmodik. Honfoglaló magyarokról, pandúrokról betyárokról. Néhány öreg még ismeri a régmúlt időket. Közéjük tartozik Karmacsi Gusztáv is.

– A régi falu nem itt állt, kicsit lejjebb, Mánd felé. A tatárjáráskor húzódtak a mai helyre. Mikor az itteni emberek megtudták, hogy jön az ellen, Istvándi alá, a Tölcsér-patak nádasaiba menekültek. Amikor elmúlt a veszély, s a felégetett házak helyett újakat kellett építeni, a mostani helyet választották. Megfigyelték ugyanis az emberek, hogy itt egy nagy domb van, s a nyulak is ide menekültek, ha árvíz fenyegetett. Innen kapta a falu is a nevét, a tapsifülesektől lett Fülesd.

A másik emlékezetes dátum, ami megmaradt a falu emlékezetében, a Kossuth vezette szabadságharc. Még ma is gyakran emlegetik a közülük származó Nagy Sándor honvéd hadnagyot, meg Szabó Károlyt, aki Kossuthot Amerikába is követte. A házakat tűz és víz, az embereket járványok pusztították. A legutolsó nagy járvány a múlt században – egyesek 1837-re, mások 1873-ra teszik a dátumot – szedte az áldozatokat. Ki tudja, miféle törvény irányította a kolerát, hiszen Kölcse és Fülesd kivételével elkerült a környéken minden falut.

– Őrséget állítottak ide a falu alá, így nem volt se ki, se be – folytatja Karmacsi Gusztáv. – Nem is tudott elterjedni a betegség, de itt a faluban alapos munkát végzett. A papírok azt mondják, meghalt minden tizedik ember, s voltak olyan családok, akik teljesen kipusztultak. 110-en haltak meg akkor, s a vámosorosziak aratták le a fülesdi határban a búzát.

Oroszi, Kölcse, Mánd, Istvándi… alig kőhajításnyira innen. Ha elaludná a fülesdi harangozó a delet, akkor sem történne tragédia: mert idáig hallik a környék majd‘ minden templomának szava.

Nagy, szikkadt legelők, öreg fasorok, mély, csukákat. cigányhalakat rejtő vízmosások fölött száll a harangszó, egy-egy magasan szitáló ölyü vijjogása felel rá. Ember sehol, csak a kapuban üldögélő néhány öreg, akik fel-felsóhajtanak. Milyen furcsa az élet! A múlt század közepén jóval többen éltek ebben a kis faluban, mint ma, mikor még 700-an sem lakják. Mentek a fülesdiek Pestre, Amerikába, Sztálinvárosba. Debrecenbe, Mátészalkára. Fogyott, fogyott a falu, de szerencsére mintha most csillapodott volna a vándorlókedv. Közel van Gyarmat, egyre többen találnak munkát a fiatal városban, s ha a Kölcsével meg Sonkáddal közös termelőszövetkezet nem is tartozik a megyében a legjobbak közé, azért itt is meg lehet keresni a kenyérre valót.

– Savanyú, erősen kötött talajon gazdálkodunk – mondja a parányi tsz-irodában Bányai Bálint a fülesdi üzemegység vezetője. – Rengeteg gépi munka kell ahhoz, hogy teremjen a föld. Most kezdtünk viszont a régi rizstelepek felújításához, s 50 hektáron jövőre már vethetünk is.

Szomorúan száll a harangszó a kis szürke, múlt században épült templomból. Mintha a régi dicsőséget siratná. Volt itt ugyanis vagy 120 évvel, ezelőtt egy olyan fatemplom, hogy a környéken sem volt párja. Volt vagy 400 éves mikor lebontották, s még a helyét is eltakarították.

– Hej, pedig hogy hozná az idegeneket! – sóhajt bosszúsan egy öreg a kapufélfának támaszkodva. – De hát mit tudták akkor az emberek, hogy micsoda érték lenne az 100 esztendő múlva.

Nem tudom, hogy igaz-e a hír, de messzi környéken állítják: a vadászatban a fülesdieknek nincs párja. Híresek ugyan a község sakkozói is, Szabó Balázs nemrég még a nemzetközi nagymestert, Ribli Zoltánt is alaposan megszorongatta, azért mégiscsak a vadászat az igazi.

Többen is esküsznek rá: ha a faluban elkiáltaná magát valaki, hogy nyúl van az utcán, annak hatása hasonlatos lenne a „tűz van!” riasztáshoz. Neveket ne soroljak, egy esetet azonban csak elmondok. Nem is olyan régen elhangzott az a bizonyos varázsige: nyúl van az úton! Persze, aki csak talpon volt, a szerencsétlen tapsifüles után vetette magát, zavarták végig a főutcán, s már-már úgy tűnt, hogy meg is van a zsákmány, amikor a nyúl különös dolgot eszelt ki. Egy széles holtágba vetette magát, s onnan nevette a hoppon maradt embereket. Ám ekkor közbeszólt a falu talán leghíresebb vadászának s egyik legjobb gépkocsivezetőjének Tisza nevű vizslája. Ő is a vízbe ugrott, nyakon csípte a halálra vált fülest, és kiúszott vele a partra. Aztán mint aki jól végezte dolgát, letette a nyulat a földre, és megrázta magát. Több sem kellett a nyúlnak. Mire az emberek észbe kaptak, túl volt hetedhét határon.

E kis kitérő után folytassuk utunkat, s nézzünk be néhány öreg házba. Mindjárt itt van az első az Oroszi úton. A ház gazdája özvegy Szabó Istvánné, majd száz évvel a hátán tipeg elénk, s bocsát be minket az udvarra. Élő múzeum ez a porta! A tornácon tulipánnal ékesített kisszék, hátul, lent a fészerben a múlt relikviái. Szétszedett szán, törött kocsikerék, megrepedt malomkő, faborona, az eresz alatt tölgyből faragott sulykoló, meg rozsdás isztike: gyereklányok elmaradhatatlan szerszáma, amellyel oly sok gazt kellett kivágni a búzatáblákból.

Nem kell sokat gyalogolnunk, hiszen itt van a szomszédban, hogy meglássuk a falu legöregebb épületét, az 1832-ből származó parasztházat. Az udvaron mogyoróbokrok dzsungele, lejjebb hatalmas diófák. Gacsályi Istvánné, azaz Vilma néni a ház gazdája híresebb volt valamikor a leghíresebb orvosnál is. Ma is gyakran gyógyít állatot s embert egyaránt. Ember legyen azonban a talpán, aki tudományát megpróbálja megfejteni. A különböző gyógyfüvekről, gyógymódokról szívesen beszél, de a varázsigéket – „mert néha csak ez használ” – féltve őrzi. Majd ha úgy érzi, kevés nap van már hátra, az arra érdemest beavatja a titokba. De arra várhatnak, hiszen Vilma néni még csak 78 esztendős. Mindennap hajnalban kel, s ha úgy adódik, 1000 öl szénát még könnyen lekaszál.

– Hány fajta gyógyfüvet ismer Vilma néni?

– Nem tudom én azt megmondani fiam – legyint, hiszen majd minden fű jó valamire. – A legtöbből teát főztünk, s ezzel gyógyítottunk. Tudja hogy volt abban a régi világban, csak Gyarmaton volt orvos, s mire odáig elvitték az embert, belehótt a betegségbe. Köhögésre akácfavirágot, sebre farkasalmát, meg szégfűt, hasmenésre lósóskaberkét, kelésre liliomlevelet, lábsebre sáfrányvirágot használtunk, hasfájáskor meg köménymagot rágtunk. Az állatokat vasfűvel, fagyallal, meg farkasalmával gyógyítottuk.

– Maga is használja ezeket a gyógyszereket?

– Ha beteg vagyok. De hálistennek ez nagyon-nagyon ritkán fordul elő. Azt mondom én, a legjobb orvosság a munka. Szeretek dolgozni, s én nem is vagyok beteg. Valamit azért elfelejtettem ám elmondani! Ha nagyon sírós a kispulya, tudja mit kell csinálni? Vegyék le az ingét, abba göngyöljenek egy nagy rögöt, s azt dobják át a háztetőn. Nem sír többé, meglátja…

Hazatérvén persze első dolgom volt, hogy elmondjam gyakorló apabarátaimnak Vilma néni gyógymódját. Hát bizony elszomorító volt az eredmény. Akárhogy próbálták az én barátaim átdobni a jósavárosi tízemeletes házakat, sehogyan sem sikerült. Azóta is sírnak a gyerekek.

De elmondtam Vilma néni másik tanácsát is, miszerint a legjobb gyógyszer a munka. Néhányan már megfogadták, s azt mondják, használ.

Balogh Géza

(Barangolások Szabolcsban, Szatmárban, Beregben II. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1992.)

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

“Itt van az ősz, itt van újra…” 

Ősz Zoltán alkotása Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem (Petőfi Sándor) Remek.  Pompás.   Csodás.  Szinte itt ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

Józsi seprűvel győzte le a fellázadt kávéfőzőt

Megsértődött a kis kotyogó, s kattogott, pattogott, csörömpölt, ugrándozott Köztudott tény, hogy az erdélyi vendégszeretetnek nincsenek határai, Székelyföldön meg különösképpen. Mindenki szívesen fogad vendégeket, látogatókat, hosszabb vagy rövidebb távon, és... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése