Biszák László alkotása A festő, aki komplett képekben gondolkodik, vagy csak ráhagyja az ecsetére, hogy dolgozzon, máris kikerekedhet keze nyomán egy tájkép, és ha van még festék a palettán ... Tartalom megtekintése
Fodor Pál
Igazgató-főmérnök,
Mezőkövesd
Mindig meghatározó tulajdonsága volt a természet, a víz szeretete, ezért is választott magának olyan foglalkozást, amelyben megtalálhatta a víz, az erdő és a természet összhangját.
1945. október 13-án az Aba Sámuel nemzetségéhez kötődő kis településen, Viszneken született. Édesapja vasutasként a Keleti pályaudvaron szolgált, édesanyja a két gyermeket nevelte, később téesztagként dolgozott. Hat évvel idősebb bátyja, László hídépítő mérnök volt, motorbalesetben nagyon fiatalon meghalt. Szegényes gyermekkorra emlékezhet vissza, amelynek meghatározó eleme volt a munka: nyaranta a téeszben dolgozott a cséplőgépnél.
Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában folytatta, kitűnő tanulóként lépett tovább 1960-ban a Pályafenntartási és Vasútépítési Technikumba Budapestre. Bár ő erdész szeretett volna lenni, a család kérésére, bátyja nyomdokain haladva végül a műszaki pályát választotta.
Szívesen emlékezik vissza Pálfia Béla osztályfőnökre, akivel máig tartja a kapcsolatot, egyébként az elmúlt évben ünnepelték negyvenéves osztálytalálkozójukat. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Kultúrmérnöki Kara közlekedésépítési szakán folytatta, itt szerzett mérnöki diplomát 1969-ben.
MÁV-ösztöndíjasként az ország legnagyobb cége lett első munkahelye, előbb a MÁV Hatvani Főnökségén, majd a Miskolci Pályafenntartási Főnökségén dolgozott. Időközben letöltötte a katonai szolgálatot is Szolnokon, és 1971. március 1-jétől került a Miskolci Vízügyi Igazgatóság Füzesabonyi Szakaszmérnökségére. Hamarosan főépítés-vezető lett, majd 1979-től védelemvezető beosztásba került Tiszapalkonyára, a Tisza Sajóörös és Tiszakeszi közötti szakaszára.
1984 májusában került jelenlegi munkahelyére, a Vízgazdálkodási Társulathoz, amikor is miniszteri biztosnak nevezték ki. Hamarosan ügyvezető igazgató lett, majd igazgató-főmérnök, ezt a posztot tölti be a mai napig. A társulat egyébként 1967-ben alakult Bükkalja Vízgazdálkodási Társulatként Mezőkövesd központtal, majd 1977-ben vonták össze a Dél-borsodi Vízgazdálkodási és Nyárigát Társulattal, amelynek székhelye Mezőcsáton volt.
Fő feladatuk a vízfolyások karbantartása, fenntartása, ez 600 kilométer csatornát, vízfolyást, közcélú vízgazdálkodási művet jelent. Emellett van három tározójuk: a Szoros-völgyi tározó Bogács mellett, a cserépfalui Cseresznyés tározó és a sályi hordalékfogó. E tározók első számú feladata az árvízcsúcscsökkentés és a záportározás. Amolyan második lábon állásként, Mezőcsáton betontelepet üzemeltetnek, ahol betonelemeket gyártanak, és kevert betont állítanak elő. Részt vettek az M3-as és M30-as autópálya építésében, Káltól kezdve valamennyi surrantóelemet ők gyártották. E termékből jelenleg is komoly készlettel rendelkeznek, így a további igényeket is ki tudják elégíteni. Korábban foglalkoztak vízműépítéssel és szennyvízcsatorna-építéssel is, Noszvajon, Szomolyán, Vattán és Mezőszemerén vízművet, Felsőzsolcán csatornát létesítettek. 1999 óta az FVM felügyelete alá tartoznak, azóta főként az alaptevékenységgel foglalkoznak. Az elmúlt években, miként a többi vízi társulatok, ők is rendbe rakták vízműveiket, ám a költségvetési megszorítások miatt ők is nehéz helyzetbe kerültek.
„A legfontosabb, hogy hagyják az embert dolgozni – vélekedik Fodor Pál.
– Én igazán azt szeretem, ha nem kötik meg a kezem, önállóan, saját elképzeléseim szerint dolgozhatok. A megfelelő állami támogatás nélkül nem tudjuk ellátni feladatunkat (a vízfolyások 60-70 százaléka, a vízművek döntő része állami tulajdonban van, a védelmi feladatok és a prevenció finanszírozása állami feladat), ám az idén például még semmilyen támogatást nem kaptunk. Ha valóban az a cél, hogy a hozzánk hasonló társulások ellássák feladatukat, akkor a kötelező állami hozzájárulást nem lehet mellőzni.”
Fodor Pál a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének tagja, a Magyar Hidrológiai Társulat Mezőkövesdi Csoportjának elnöke volt. Eddigi eredményes tevékenységét öt Kiváló Dolgozó, két Árvízvédelmi Emlékérem és két a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója kitüntetéssel ismerték el.
1971. június 26-án kötött házasságot Magda Saroltával, házasságukból két gyermekük született: Pál 1973-ban, ő autószerelő szakképesítéssel rendelkezik, ám ma egy pénzszállító cégnél dolgozik. Az egy évvel fiatalabb Erika eredetileg angol–francia szakos tanár, jelenleg angol férjével egy cukrászdát üzemeltetnek Egerben. Fodor Pál mindkét unokája (fiuknál Zsanett, lányuknál Simon) az idén februárban született.
Elégedett a megtett úttal, nemigen tudná másképp elképzelni eddigi életét. A jövő tervei között a társulat további munkájának támogatása – jelen körülmények között az életben tartása – szerepel. Magánéletében mindenekelőtt gyermekei boldogulását szeretné segíteni.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Tanya
“Itt van az ősz, itt van újra…”
Ősz Zoltán alkotása Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem (Petőfi Sándor) Remek. Pompás. Csodás. Szinte itt ... Tartalom megtekintése
Őszikék 22 – 11
Bíró Ernő alkotása Lám-lám idén is eljött minden híresztelés ellenére az ősz! A nyár perzselő volt, áhítoztunk az esőre, kis lehűlésre, és mutató újját felemelve hozott rosszakat, viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése
Kertész utcai ház, Győr
Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et írunk, és 2020-ban készítettem ezt a kis képet. Révfalut jártam, kerestem az emlékeket, lassan az épületek is úgy kipotyogtak a szitán, eltűntek mint a pergő ... Tartalom megtekintése
Lagúna
Huszár Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése
Fornax
Tüttő József alkotása Képzeletem összes zugát nézegetem az elvonatkoztatott témát bontogatva ami a jelenkor megváltozott világát képviseli. A múlt század embere vagyok, ahol a tárgyak tárgyakat ... Tartalom megtekintése
Józsi seprűvel győzte le a fellázadt kávéfőzőt
Megsértődött a kis kotyogó, s kattogott, pattogott, csörömpölt, ugrándozott Köztudott tény, hogy az erdélyi vendégszeretetnek nincsenek határai, Székelyföldön meg különösképpen. Mindenki szívesen fogad vendégeket, látogatókat, hosszabb vagy rövidebb távon, és... Tartalom megtekintése
“Nem nyitok vitát…”
Tüttő József alkotása Két krumpli egy zsákba hiába nagy a zsák, akkor hátra arc, és úgy vitáznak mint két felfújt hólyag. Tüttő József két figurát állít elénk, hogy fejtsük meg ... Tartalom megtekintése
Munka közben
Biszák László festőállványa előtt Rajzok, festmények, különböző témák, stílusok, felismerhetők, és értékelhetők, miért ne nézzünk bele a kincsesládába ahol a színek alusznak, és várakoznak, hogy teret, lehetőséget kapjanak a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése
A gitáros
Bíró Ernő alkotása Egy huncut kép, egy kedves gitáros, aki talán éppen pihenőjét tartja. hosszú lábai mintha nem is ő viselné, mintha-mintha rongyból volna!, és csupán csak támaszték!! Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése