Biszák László alkotása A festő, aki komplett képekben gondolkodik, vagy csak ráhagyja az ecsetére, hogy dolgozzon, máris kikerekedhet keze nyomán egy tájkép, és ha van még festék a palettán ... Tartalom megtekintése
Fehér Sándor
Tanár,
Nyíregyháza
Hajdúnánáson 1950-ben egy szegény sorsú nagycsaládban született. Gyermekkorát itt, a hajdúsági tanyavilágban élte, ahol édesapja a háború utáni földosztáskor kapott földön gazdálkodott. Édesanyja a ház körüli munkák mellett ruhavarrásból és szalmafonásból, később a tanyasi iskola takarításából egészítette ki a család jövedelmét. A tsz-ek szervezésekor 1959–60-ban elvették a tanyát s a tizenöt hold földet, s ekkor költözött család a Tiszavasvári Szorgalmatos telepre. Itt fejezte be az általános iskolát, majd a Kabay János Gimnáziumba került. Jó fejű gyerek volt, jól tanult, a szülei papnak szánták, de ő nem vágyott erre a pályára. Jó műszaki érzékkel és kézügyességgel rendelkezvén inkább a műszaki pálya és a természettudományok felé vonzódott. Így a gimnázium elvégzése után a budapesti Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolára jelentkezett, s nyert felvételt. De ott nem volt kollégiumi ellátás, és a fővárosi léttel járó költségeket a szülei nem tudták vállalni. Így átjelentkezett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola matematika–műszaki ismeretek szakára. Ott szerezte első diplomáját 1973-ban.
Tanulmányai befejezését követően a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium jogelőd iskolájában helyezkedett el. Kezdetben matematikát és műszaki áruismeretet tanított Megnősült, családot alapított, két fiúgyermekük született. Felesége a Húsipari Vállalatnál dolgozott kereskedelmi előadó, illetve piackutatóként egészen a vállalat megszűnéséig.
Szeretett tanítani, hiszen ekkor még sok érdeklődő diák volt, akiknek a szemében látta a kíváncsiságot, a tantárgy iránti érdeklődést. Volt értelme tanítani és tanulni. Családias légkör jellemezte az iskolát, elismerték és megbecsülték. Mindig fontosnak tartotta a képzést, az önképzést, hiszen a tanári pályán állandóan topon kell lenni, példát mutatva a diákoknak is.
Munka és család mellett továbbtanult, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika szakán, de két év múlva – mivel ekkor már gőzerővel folyt a számítógépesítés korszaka, és ez a terület nagyon vonzotta – számítástechnika szakra iratkozott át, s 1988-ban középiskolai tanári diplomát szerzett. Ekkor kezdődött az iskolák számítógépesítése és az informatika tantárgyként való bevezetése, s így őt bízták meg az iskola számítástechnikai képzésének szervezésével, irányításával.
Az első Commodor, és HT gépekkel, majd IBM PC-kkel számítástechnikai szakköröket vezetett a tanulóknak, versenyre készítette őket, számítógép-ismereteket oktatott kollégáinak, és az informatika munkaközösség vezetője lett, 15 éven keresztül látta el ezt a feladatot, melyet csak nemrég adott át a fiatalabb nemzedéknek.
Részt vett a NAT keretében a helyi pedagógiai program informatika tantervének, a piacorientált szakmai képzésre kifejlesztett tervek kidolgozásában. Aktívan részt vett az Emberi Erőforrások Fejlesztése Világbanki Programban – a Kereskedelem-marketing Szakmacsoporthoz tartozó iskolák eszközfejlesztési és eszközbeszerzési munkáját irányította. Az Eszközfejlesztési Bizottság tagjaként részt vett az eszközpályázatok kiírásában, az eszközspecifikációk elkészítésében, ill. az eszközpályázatra érkezett ajánlatok elbírálásában.
A tanítás mellett még sok mindennel foglalkozott. A legelső tanításon kívüli megbízatása stúdiós feladatok ellátása volt. Az iskolai rendezvényeken ő felelt a hangosításért. Audiovizuális szertárt hozott létre, ahonnan a kollégák a tanórához szükséges eszközöket kikölcsönözték. Megalapította a Vekkert, a ma is működő iskolaújságot, melynek tördelőszerkesztését végezte évekig. Aktívan részt vett a tantestület közösségi életében, annak szervezésében, s a szakszervezeti bizottság tagjaként az érdekvédelmi munkában. KISZ tanácsadó tanárként a diákok mozgalmi és közösségi munkáját szervezte. Ifjúságvédelmi felelősként is tevékenykedett, hátrányos helyzetű, állami gondozott, veszélyeztetett tanulók segítésével foglalkozott. A Megyei Bíróság felkérésére évekig társadalmi pártfogói megbízatást vállalt.
Néhány kollégájával iskolai gmk-t alapított, amellyel esténként, hétvégeken és a tanítási szünetekben dolgoztak. Nyaranta néha kőművesnél vállalt segédmunkát. Ezekkel egészítette ki szerény pedagógusfizetését, és biztosította gyermekei továbbtanulását. Mindkét fia diplomát szerzett, a nagyobbik a Nyíregyházi Főiskolán számítástechnika tanári szakon, a kisebbik a Közgazdasági Egyetemen. Ma mindketten programozóként keresik a kenyerüket.
A nyugdíjas évekre készülvén, várva első unokája közelgő születését, számos régi terv megvalósítására készül. Hobbija a kertészkedés, van egy szép kertje gyümölcsfákkal és egy takaros kis házzal. Igazi ezermester, szeret barkácsolni, ehhez a tevékenységéhez már rengeteg kisgépet beszerzett, miközben iskolájával is szeretné tovább tartani a kapcsolatot néhány óra tanítást is vállalva.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Tanya
“Itt van az ősz, itt van újra…”
Ősz Zoltán alkotása Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem (Petőfi Sándor) Remek. Pompás. Csodás. Szinte itt ... Tartalom megtekintése
Őszikék 22 – 11
Bíró Ernő alkotása Lám-lám idén is eljött minden híresztelés ellenére az ősz! A nyár perzselő volt, áhítoztunk az esőre, kis lehűlésre, és mutató újját felemelve hozott rosszakat, viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése
Kertész utcai ház, Győr
Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et írunk, és 2020-ban készítettem ezt a kis képet. Révfalut jártam, kerestem az emlékeket, lassan az épületek is úgy kipotyogtak a szitán, eltűntek mint a pergő ... Tartalom megtekintése
Lagúna
Huszár Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése
Fornax
Tüttő József alkotása Képzeletem összes zugát nézegetem az elvonatkoztatott témát bontogatva ami a jelenkor megváltozott világát képviseli. A múlt század embere vagyok, ahol a tárgyak tárgyakat ... Tartalom megtekintése
Józsi seprűvel győzte le a fellázadt kávéfőzőt
Megsértődött a kis kotyogó, s kattogott, pattogott, csörömpölt, ugrándozott Köztudott tény, hogy az erdélyi vendégszeretetnek nincsenek határai, Székelyföldön meg különösképpen. Mindenki szívesen fogad vendégeket, látogatókat, hosszabb vagy rövidebb távon, és... Tartalom megtekintése
“Nem nyitok vitát…”
Tüttő József alkotása Két krumpli egy zsákba hiába nagy a zsák, akkor hátra arc, és úgy vitáznak mint két felfújt hólyag. Tüttő József két figurát állít elénk, hogy fejtsük meg ... Tartalom megtekintése
Munka közben
Biszák László festőállványa előtt Rajzok, festmények, különböző témák, stílusok, felismerhetők, és értékelhetők, miért ne nézzünk bele a kincsesládába ahol a színek alusznak, és várakoznak, hogy teret, lehetőséget kapjanak a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése
A gitáros
Bíró Ernő alkotása Egy huncut kép, egy kedves gitáros, aki talán éppen pihenőjét tartja. hosszú lábai mintha nem is ő viselné, mintha-mintha rongyból volna!, és csupán csak támaszték!! Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése