Dr. Varecza Árpád

A matematikatudomány kandidátusa,

Nyíregyháza

szszb_19-106_dr_varecza_arpad.jpgTekintélyes publikációs jegyzék, rangos elismerések sora és a nyíregyházi matematika oktatásért kifejtett több évtizedes eredményes munkásság fűződik Varecza Árpád nevéhez. A Nyíregyházi Főiskola egyik emblematikus személyisége kombinatorikai problémák megoldása helyett jelenleg betegséggel küzd, de az előző évtizedek aktivitásának eredménye máig érződik munkahelyén.

1941-ben született Vácott. Szegeden végezte 1963-ban a tanárképző főiskolát, majd az ELTE-n szerzett középiskolai tanári diplomát matematika–fizika–műszaki ismeretek szakon. Első munkahelyei szülőhelye környékéhez kötötték. Tanított a váchartyáni és a verőcei általános iskolában, majd a váci Géza Király Gimnázium és Szakközépiskolában.

Egy pályázat útján került 1969-ben Nyíregyházára, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Matematika Tanszékére. Tudományos szakmai előmenetelét röviden összefoglalva látható, hogy gyorsan gyökeret eresztett Szabolcsban. A kezdetben tanársegéd Varecza Árpád 1971-ben már adjunktus, majd 1977-ben docens lett, s 1983-ban főiskolai tanári kinevezést kapott. 1977 és 1980 között aspiráns volt a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutató Intézetében. 1975-ben doktori címet szerzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1982-ben megvédte kandidátusi értekezését. A Bereznai Gyula nevével fémjelzett korszakot követően 1984-től volt a Matematika Tanszék, majd 2000-től a Matematika és Informatika Intézet vezetője, s három évig az intézmény főigazgató-helyetteseként is tevékenykedett.

A tényszerű felsorolás mögött hatalmas munka, valamint a hallgatók, a kollégák és a matematika feltétlen szeretete rejlik. Mint tanszékvezető az önfejlesztésen túl a tanártársakat is inspirálta, iskolateremtő képességét jelzi, hogy számos doktori címmel és tudományos fokozattal rendelkező oktatója van a tanszéknek, köztük olyanoknak, akiket fiatalként ő hozott Nyíregyházára.

A matematika oktatása és kutatása nemcsak a hivatásának, de a hobbijának is tekinthető. Szűkebb kutatási területe a kombinatorika és ezen belül is a rendezési algoritmusok. „Véges halmaz részhalmazrendszereinek kombinatorikus vizsgálata” című doktori disszertációja is e területhez köthető. A kandidátusi fokozatot „Optimális rendezési algoritmusok” című értekezésével szerezte meg. Kutatásai során elért eredményeket hazai és nemzetközi konferenciákon adta elő, és magyar, illetve külföldi folyóiratokban jelentette meg. Emellett a 80-as években Ungváron, Nyugat-Berlinben és Halléban volt tanulmányúton. Publikációs jegyzéke sokszínű és tekintélyt parancsoló: három könyve és több mint 70 dolgozata jelent meg. A matematikai problémák megoldása mellett többek között nagy hangsúlyt fektetett a tanulók versenyfeladatainak összeállítására és elemzésére, valamint az oktatási metodika fejlesztésére is.

Munkásságát számos alkalommal elismerték szakmai berkekben is, a tárgyszerű lista a kitüntetésekről a következő: 1976-ban Miniszteri dicséret, 1986-ban Kiváló Munkáért díj, 1992-ben Beke Manó-díj, 2000-ben Eötvös József-emlékplakett, 2001-ben Apáczai Csere János-díj, majd 2004-ben elsőként kapta meg a Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Kara által alapított Bereznai Gyula-emlékgyűrűt.

Szakmai tevékenysége mellett aktívan részt vett a tudományos közéletben, külön portrét töltene meg ennek részletes elemzése. Csak néhány a számos fontos korábbi és jelenlegi pozícióból: a Bolyai János Matematikai Társulat megyei tagozatának tiszteletbeli örökös elnöke, a TIT megyei matematikai tagozatának elnöke, a DAB matematika–fizika–csillagászat szakbizottságának tagja, a főiskola tudományos bizottságának elnöke, az MM Intenzív Továbbképzési Tanács és az MM számítástechnika-oktatás tanácsadó testületének tagja, a Matematika sorozat szerkesztője.

Varecza Árpád mindenki által elismert és csodált aktivitását egy betegség törte meg. Ő, akit 42 éves koráig nem látott orvos, több mint másfél évtizede érrendszeri bajokkal küzd, mely egyre súlyosbodott. Különös csapás ez számára, aki számos tevékenysége mellett a Tudományos Diákkör vezetője is volt, és amíg tehette, imádott túrázni, nemcsak a hallgatókkal, akik ugyancsak kedvelték, hanem a családjával is.

Előző házasságából született fia, a biológus Zoltán, kollégája lett, hiszen a Nyíregyházi Főiskola Környezettudományi és Biológia Tanszékén tanít. Második házasságából született leánya, Viktória jelenleg a Kölcsey Ferenc Gimnázium kitűnő, humán tagozatos, a nyelvek iránt érdeklődő érettségiző diákja.

1986-ban kötötte össze az életét Rozgonyi Ibolyával, aki pedig a Politológia és Szociológia Tanszék főiskolai tanára, valamint az Európai Tanulmányok Központjának vezetője. Ugyancsak a Nyíregyházi Főiskolán, mely Varecza Árpád nélkül ma nem lehetne az, ami.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése