Dr. Fülöp Magdolna

Háziorvos,

Porcsalma

A harmadik vagy negyedik időpontot egyeztetjük, és valahogy ez sem akar összejönni. A holnap délután talán jó lenne, de be kell menni Nyíregyházára továbbképzésre – mondja egy nevetős hang a telefonba. Tudja, én még nem égtem ki, ha csak tehetem, eljárok mindenhová, ahol új ismereteket szerezhetek. Végül mégiscsak sikerül otthon marasztalnom.

A rendelő betegeknek rendszeresített székén ülök, nézelődöm. Van időm mindent szemügyre venni, egyedül dr. Fülöp Magdolnát nem láttam még, mert érkezésem előtt néhány perccel beteghez hívták. Sebaj, tovább szemlélődöm. A patyolattiszta helyiség melegbarnán csillogó csempéi előtt vadonatúj bútorok, bennük a szakma kellékei. A szekrényen két kép. Egy hosszú hajú leány, és egy stramm fiatalember néz le rám.

– Ő Nagy Andrea, népegészségügyi felügyeletből szerez diplomát, most harmadéves – mutatja be a képről gyermekeit az időközben megérkező doktornő. Ő pedig Nagy István, aki ugyancsak harmadéves, és orvosnak tanul. Visszafordul, leül és kifújja magát. Tudja, énvelem még sohasem készült interjú – bocsátja előre, de egyáltalán nem látszik elfogódottnak. Rövid fazonú haja, energikus mozgása, pattogó beszéde, mélytüzű szeme nehezen engedi elhinni, hogy a fent említett két fiatal édesanyja ötvenegy esztendős. Valahogy az is rá vall, hogy eme tény közlését nem kíséri az ilyenkor szokásos sóhajtozásokkal.

– Csíkdánfalván születtem, Erdélyben  – lep meg egy további életrajzi adattal. – Ez egy háromezer lelkes falu. Ha járt arra, biztosan vett a híres fekete kerámiáinkból – próbálja közelebbről megvilágítani szülőhelyét és annak nevezetességit. Szüleim kereskedők voltak. Van egy testvérem, aki ugyancsak áttelepült, és a fehérgyarmati kórházban könyvelő kilenc éve. Már a szüleim is itt vannak velünk, egy évben egyszer-kétszer azért haza szoktunk látogatni.

Egy pillanatra megakad, nem várja meg a kérdést.

– Igen, haza, pedig hát már itthon vagyunk otthon – járatja körbe a tekintetét. Aztán elmondja saját áttelepülése történetét.

– A pályakezdésem teljesen szokványos volt. Kolozsváron érettségiztem, ott jártam egyetemre. Ezután Szatmáron voltam rezidens orvos három évig. Nem messze van tőle egy Apa nevű falu, ott lettem körzeti orvos. Egyáltalán nem volt szándékomban átjönni, hiszen még a lakást is felújítottuk, ám kilencvenben, amikor zavargások voltak az iskoláknál a magyar nyelvű tanítás miatt, egy hirtelen elhatározással mégis megtettük ezt a sorsdöntő lépést. Autóba ültem, és délután háromnegyed négykor már a porcsalmai polgármester szobájában voltam. Hallottam ugyanis, hogy az itteni körzetben üresedés van. Egy hét múlva már itt dolgoztam. Tetszik a rendelő? – tér vissza a mába. Felpattan és hív, nézzek szét.

Amíg vártam rá, elég alaposan szétnéztem, de az asszisztenciát nem akartam meglepni azzal, hogy még körbe is járok. Tudom, hogy ami elém tárul, az volna mindenütt az alapkövetelmény, de azzal is tisztában vagyok, hogy ennek ellenére ez a ritkább. Talán azért, amit a séta közben elárul a doktornő. Az önkormányzat csak a felújított ingatlant adta. Minden egyébnek a költsége őt terhelte. Ha nem volna morbid, azt mondanám, öröm ide jönni. Mármint betegként. Aztán amikor ismét leülünk, megtudom, a kezdet számára nem volt éppen örömünnep.

– Egy kicsit fiatal voltam, egy kicsit nő, egy kicsit idegen, egy kicsit a „szegényküszöb se kinn, se benn” érzésével. Elég furcsa állapotok fogadtak. Tudnia kell, hogy a községben hétszáz fős cigány közösség él, és nagyon sajátos szabályok alakultak ki. Például reggel tízig csak ők jöhettek, a magyarok meg se próbálták. Én azt mondtam, ez így nem mehet tovább. Egy kis szigorral, egy kis emberséggel elfogadtattuk a szabályokat mindenkivel. A romák pedig megértették, hogy nekik is ugyanaz a rend, mint a többieknek.

A történetet ma már mosolyogva adja elő, az a helyzet orvosolható volt. Keserűen beszél viszont a gyógyíthatatlanul rossznak tűnő lakossági egészségügyi állapotokról. A visszafordíthatatlanul késői stádiumban jelentkező tumoros páciensekről, a megengedhetetlenül gyakori infarktusról.

– Beszéljen a kedvteléseiről!

– Nincsenek, mert én mindent szeretek, ami körülöttem van. A fényt, a sötétséget, a meleget, a hideget, a jót, a rosszat. A jót önmagáért, a rosszat azért, mert azt széppé, jóvá kell tenni. Világunk tele van apró örömökkel, csodákkal, de ezeket keresni, látni kell, és akkor nem volna annyi megkeseredett ember a világon, és talán még a gyógyítás is könnyebb lenne. Nem talán, hanem biztosan.

A mosolygós doktornő, dr. Fülöp Magdolna reggel négykor már talpon van. Sokat olvas, de elsőbbséget élvez nála újabb szakmai ismeretek megszerzése. Hajnalok hajnalán akár süteményezéshez is hozzálát, nehogy a gyerekei valami bolti, tartósítószeres tésztára érkezzenek haza. A Nap előtt kell felkelnie annak, aki a napját a gyógyításra akarja szentelni.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

“Itt van az ősz, itt van újra…” 

Ősz Zoltán alkotása Itt van az ősz, itt van ujra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem (Petőfi Sándor) Remek.  Pompás.   Csodás.  Szinte itt ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

Józsi seprűvel győzte le a fellázadt kávéfőzőt

Megsértődött a kis kotyogó, s kattogott, pattogott, csörömpölt, ugrándozott Köztudott tény, hogy az erdélyi vendégszeretetnek nincsenek határai, Székelyföldön meg különösképpen. Mindenki szívesen fogad vendégeket, látogatókat, hosszabb vagy rövidebb távon, és... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése