Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg
Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit számítottak ki neki, hogy vehetett volna belőle huszonöt kenyeret. Ha csak kenyeret evett volna. Vagy esetleg vásárolhatott volna egy új ruhát. Vagy mit tudom én mit. Eléggé mérgesen írta alá a szelvényt. Harminckét évig gürcölt a kollektívben, etette, itatta a marhákat, hordta a szénát, szalmát nekik, takarította az istállót, ott töltötte a hét minden napját, s mit ért vele? Kiment a nyárikonyhába, s töprengeni kezdett. Miből fogja eltartani magát? Télen fűteni kell, áram mindig kell. Egyedül van, a férje tizenöt éve halott. Agyontaposta egy elszabadult bika. Két gyereke pedig rettenetesen távol költözött. Amerikába. Mintha ott kolbászból lenne a kerítés. De mindegy. Valahogy lesz. Még szerencse, hogy bírja magát, s van ez a kis kert. Majd annyit termel, hogy legyen eladásra is, neki már kevés is elég. Az így szerzett pénzt meg beosztja.
Így is tett. Ahogy eljött a tavasz, felszántatta a kertet, s elkezdett veteményezni. Úgy belejött, hogy még a virágoskertbe is palántákát ültetett, a virágokat meg a kerítés mellé telepítette. Pár hét múlva kiszedte az első adag salátát meg retket, s egyebeket ültetett a helyükre. Két hatalmas szatyorba csomagolta a terményeket s vagy harminc tojást, aztán elment a piacra.
Hamar túladott mindenen. Örvendezve vásárolt némi apróságot,s boldogan számolgatta a maradék pénzt. Már félre tudott tenni valamicskét, s szerzett némi tapasztalatot is. Látta, hogy a fűszernövények mennyire kapósak, s következő alkalommal azt is vitt. Medvehagymát is szedett az erdő mellett, később meg málnát, szamócát meg mindenfélét, amit el lehetett adni. Egyre jobban szeretett piacozni, és mind gyakrabban. Megismerkedett a többi árussal, sokat beszélgettek, nevetgéltek együtt. Főleg Károly került közel a szívéhez, mert annyit viccelődött. Mellette mindig csak nevetni kellett. De egyszer elkezdtek komolyabb dolgokról beszélgetni. Ekkor tudta meg Ilus, hogy Károly élete sem alakult egyszerűen s nagyszerűen. A felesége megszökött már évtizedek óta egy favágóval, Károlyt otthagyta három gyermekkel. Azóta sem tudja, hol van, de a gyerekek felnőttek, családot alapítottak, elköltöztek. Károly ugyanolyan aprócska nyugdíjból próbálja fenntartani magát, mint ő, ezért jár a piacra.
– Ezt a piacot azért jól kitaláltuk! – kacagták el magukat.
Mind többet és többet beszélgettek. Elmúlt a tavasz, a nyár, és az ősz végén Károly azt mondta Ilusnak:
– Hallod-é, Ilus, egyet mondok, legyen kettő belőle. Mi lenne, ha hozzám költöznél?
Ilust meglepte a dolog. Sosem gondolt még így Károlyra.
– Ne mondjál semmit, gondold meg. Én tudok várni, az időmből kitelik – kacagta el magát Károly, s máris az egyik vevőhöz fordult:
– Parancsoljon, mit adhatok?
Ilus sokáig töprengett. Tetszett neki Károly, főleg az állandó humora, de hogy összeköltözzenek… Pedig lenne előnye. De hát hogy hagyja ott az ő kicsi házikóját? Mit mondanak majd a gyerekei? Hogy vénségére megbolondult? S mit szólna odaát ehhez az ő megboldogult ura? Mert még mindig annak érezte, hiába volt halott annyi idő óta.
Aznap este összekulcsolta a kezeit, s felnézett a magasba:
– Péter, tudod, hogy mindig hűséges feleséged voltam, még a síron túl is. De olyan régóta vagyok egyedül, s olyan nehéz nekem ez így. Mit szólsz, menjek el Károlyhoz? Láthatod, hogy jó ember. Sokat segítene nekem. Kérlek, ha úgy gondolod, ahogy én, akkor adj egy jelet. Bármilyen aprót. Megértem majd, s tudni fogom, hogy továbbléphetek.
Egész éjszaka esett az eső. Ilus nyugtalan volt, mert a szél elmozdított vagy két cserepet, s a konyhában egy tálat kellett tegyen a szekrény tetejére, hogy az ne ázzon be. Reggel lett, mire minden elcsendesedett. Ilus levette a tálat, egy törlőronggyal körbetörülte belülről az oldalát, majd ki akarta önteni a vizet. Igen ám, de a síkos esővíznek meg a törlőrongynak köszönhetően a jegygyűrűje lecsúszott az ujjáról, s belepottyant a vízbe. Elképedve bámult a tálba Ilus, aztán a plafon felé pillantott.
– Köszönöm, Péter, megértettem.
A gyűrűt visszahúzta az ujjára.
Másnap ismét a piacon volt. Károly mellett kapott asztalt.
– Legyen – szólt át neki.
Károly megértette.
– Holnap jövök – válaszolta.
Vígan mosolyogtak egymásra. Aznap mindent eladtak, amit csak a piacra hoztak.
László-Fábián Júlia
